Izrael

Izrael űrszondát küld a Holdra 2019 elején

2018.12.29.

Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz - jelentette a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.

Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával – jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.

A Holdra szánt időkapszulába egy CD-nagyságú korongot tettek, tele Izraelről gyűjtött információval. A gyermekrajzok mellett Izrael nemzeti történelmi és kulturális szimbólumait, az 1948-as Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, dalokat és imákat, valamint világtörténelmi tényeket küldenek a Holdra - írja az MTI.

Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz. A SpaceIL-t vezető Idó Antebi a lapnak elmondta, hogy az időkapszula a Holdon marad az űrjármű küldetésének végeztével.

Mivel nem tér vissza, az elküldött információk előre láthatóan korlátlan ideig a Holdon maradnak, a jövő generációi fogják megtalálni és megismerni azokat. Már néhány hét múlva az Egyesült Államokba, kaliforniai kilövőhelyére szállítják az első izraeli űrszondát az után, hogy összeszerelték és elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Holdon való landolást valahol az Apollo 15 és 17 amerikai űrhajók landolásának helyei között tervezik.

Utoljára Kína hajtott végre hasonló küldetést 2013-ban, a februárival Izrael lesz a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amely eljut a Holdra. A Beresít, vagyis magyarul Genezis nevű, kerek holdjárónak négy lába van, másfél méter magas és 585 kiló súlyú, melynek kétharmada az üzemanyag.

A magánadományozók, főként amerikai zsidó multimilliomosok segítségével megépített űreszköz az időkapszula mellett a Hold mágnesességét mérő készülékeket is szállít majd.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....