támogatás

Jelentős támogatást nyújt a Rheinmetall a Széchenyi István Egyetem Formula Student hallgatói csapatának

2024.02.08.

Tizenötezer euróval, vagyis közel hatmillió forinttal támogatja a Rheinmetall az Arrabona Racing Teamet, a Széchenyi István Egyetem Formula Student-versenysorozatban részt vevő hallgatói csapatát. A cég, amelynek logója mostantól a győriek versenyautóját díszíti, a közelmúltban Zalaegerszeg legnagyobb ipari beruházását hajtotta végre a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone mellett. 

A német, düsseldorfi székhelyű Rheinmetall fontos szerepet játszik a „Zrínyi 2026” magyar honvédelmi és haderőfejlesztési programban, amely helyi gyártást is magában foglal. A hadipari cég a Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkjának is helyet adó ZalaZone szomszédságában építette fel 25 ezer négyzetméteres csarnokát, amely mellett 35 hektáron elterülő off-road pálya létesült a hadi járművek tesztelésére.

Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója – a vállalat logója mostantól látható az Arrabona Racing Team versenyautóján.

A cég és a Széchenyi-egyetem erős partnerségét jelzi, hogy a vállalat csaknem hatmillió forintos támogatást nyújt a győri Arrabona Racing Teamnek. Az egyetem hallgatói versenycsapata Európa élvonalába tartozik, s a Formula Student-versenysorozatban való részvétele kitűnő lehetőséget teremt arra, hogy a hallgatók élesben is kipróbálják magukat, hasznos gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek még a diplomaszerzés előtt.

„Örömmel támogatjuk a csapatot, mert ezáltal jelentősen hozzá tudunk járulni a fiatalokban rejlő lehetőségek felszínre hozásához és technológiai készségeik fejlesztéséhez. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az ilyen típusú együttműködésből minden érintett fél profitál" – fogalmazott Peter Sebastian Krause, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának tagja. „Osztozunk a Formula Student-csapat technológia iránti szenvedélyében, és sok sikert kívánunk nekik” – tette hozzá Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója.

„Nagy öröm számunkra, hogy támogatóink köre a Rheinmetall Hungary Zrt.-vel bővült” – mondta el Bariska Szilárd, az Arrabona Racing Team csapatvezetője. Kiemelte: a haditechnika és a motorsport első hallásra távol állhat egymástól, pedig számos kapcsolódási pontot találhatunk, többek között a magas szintű műszaki tudás, a fejlesztések és az innovációs képesség területén. „A Rheinmetall ráadásul autóipari leányvállalattal is rendelkezik, ami tovább erősíti a partnerséget. Megtisztelőnek tartjuk, hogy bizalmat szavaztak csapatunknak, arra törekszünk, hogy sikeres versenyszezont zárjunk, öregbítve a Széchenyi István Egyetem és szponzoraink hírnevét” – húzta alá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....