Ausztria

Jelentősen kevesebb közlekedési haláleset történt idén Burgenlandban

2024.07.02.

Jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma Burgenlandban az év első felében, amint azt a VCÖ előzetes baleseti mérlege is mutatja: 2023 első felében nyolcan haltak meg, idén eddig ketten – írja az orf.at.

Közlekedési balesetekben több mint 400-an sérültek meg. „Csak egy elfogadható számú közúti haláleset van, ez pedig nulla. Burgenlandban ezt a célt az év első felében majdnem sikerült elérni” – mondta Katharina Jaschinsky, a VCÖ szakértője. 2021 első feléhez hasonlóan idén is Burgenlandban volt a legalacsonyabb a közlekedési halálesetek száma, kettő. A VCÖ közölte: fokozott közlekedésbiztonsági intézkedésekkel tovább csökkenthető a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma.

Az orf.at cikke. Képernyőfotó

A VCÖ szerint központi tényező a figyelemelterelés, ami növeli a balesetek kockázatát. A „mobiltelefon vezetés közben” még mindig nagy probléma, Burgenlandban 3659 sofőrt kaptak illegális mobiltelefon használatán volán mögött. A VCÖ felhívja a figyelmet a mobiltelefonok vezetés közbeni használatának veszélyeire.

A kerékpárút-hálózat bővítése a VCÖ szerint jelentősen hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz. Az elmúlt két évben egyetlen halálos kimenetelű kerékpáros baleset sem történt szerkezetileg elválasztott kerékpárutakon Ausztria-szerte.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....
2026.08.09
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az....
2026.08.09
Sűrített járatokkal készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget Fesztiválra - közölte a....
2026.08.09
Letért az úttestről és árokba borult egy személykocsi az M1-es autópálya országhatár felé vezető....
2026.08.09
A száguldozás és a védőfelszerelés hiánya mellett az elektromos rollerek kialakítása is fontos....
2026.08.09
A Ford Explorer közismerten az egyik első olyan SUV volt, amely inkább a család kényelmes,....