WRC

Kalle Rovanperä nyerte a Portugál-ralit, amelynek a végére is jutott dráma

2023.05.14.

A címvédő világbajnok 7 hónap után tudott ismét nyerni a Toyotával.

Mivel közel egy perc volt az előnye az utolsó négy szakaszra, Kalle Rovanperä óvatosan, az autóra és a gumikra vigyázva autózott vasárnap délelőtt, hogy a bónusz pontokért zajló záró gyorsaságin, a Power Stage-en jó eredményt tudjon elérni. Ez sikerült is, 0,7 másodperces előnnyel nyerte a híres Fafe gyorsasági második futását, így a maximális 30 ponttal (25+5) távozhat Portugáliából.

 

Ez volt Rovanperä kilencedik győzelme karrierje során (és a második Portugáliában), és a pontesőnek köszönhetően újra a világbajnoki pontverseny élére állt, az előnye 17 pont Ott Tänak előtt, de még hátra van nyolc verseny. Elsősége azt jelenti, hogy a június első hétvégéjén rendezendő Szardínia-ralin neki kell majd elsőként rajtolnia és takarítania a köves, poros pályákat a többiek előtt, ami jelentős hátránynak ígérkezik. Rovanperä péntek délutántól fölényesen kontrollálta a versenyt, de igazán a szombati teljesítménye az, ami kiemelte a mezőnyből.

„Túl sokáig tartott, de végre visszatértünk” - mondta Rovanperä. "Nagy köszönetet kell mondanom Jonnénak (Halttunen, a navigátor) és a csapatnak. Végig drukkoltak és segítettek, hogy jól haladjunk."

Dani Sordót annak ellenére sem rendelte hátra a Hyundai, hogy ő csak részmunkaidős pilóta és nem vesz részt minden versenyen idén sem, és nem is hajt a vb-címre. A 40 éves spanyol a második helye után jó előjelekkel várhatja Szardíniát, ahol az utóbbi három évben kétszer is győzni tudott. Esapekka Lappi végül könnyen szerezte meg a harmadik helyet, mivel csapattársa, Thierry Neuville vasárnap délelőtt drámaian lelassult, Mint kiderült, az este kicserélt turbófeltöltő hibásodott meg újfent az i20 Rally1-ben, emiatt a csalódott belga több percet vesztett, és a harmadikról az ötödik helyre csúszott vissza. Neuville pechjének köszönhetően Ott Tänak feljött a negyedik helyre, és a Power Stage-en is gyűjtött négy pontot, így a pénteki defektjei és műszaki problémái ellenére is második helyen áll a világbajnokságon a törékeny Forddal.

A legizgalmasabb csata a WRC2-ben alakult ki: Oliver Solberg simán nyerhetett volna, ha nem kapott volna egy egyperces büntetést azért, mert a nézők szórakoztatására megpörgette szombat este a Škoda Fabia RS Rally2-t a nap végi szuperspeciál céljában. Így viszont 23 másodpercet kellett ledolgoznia négy gyorsaságin, ami majdnem összejött a norvég számára, Végül mindössze 1,2 másodperccel maradt le a lökhárító nélkül célba érő Gus Greensmith-től, és lett második.

Az olbiai központú Szardínai-ralit, a világbajnokság következő versenyét június 1-4 között rendezik Olaszországban. Ott Sébastien Ogier állítólag ismét csatlakozik a mezőnyhöz.

A végeredmény:

A világbajnokság állása:

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

(képek: csapatok, pilóták Facebook oldalai)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A bécsi fiatalok egyre inkább lemondanak az autóhasználatról. Ez a megállapítás az elmúlt évek....
2026.02.07
Egy legendás motorversenyző fiát szerződtették a 2026-os szezonra. ..
2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....