Kiss Norbert

Kamion Eb - A Slovakiaringen vághat vissza kihívóinak Kiss Norbert

2023.06.09.

A hétvégén a Győrtől mindössze 50 kilométerre elhelyezkedő Slovakiaringen rendezik meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC) idei szezonjának második fordulóját, melyen a címvédő és négyszeres Eb-győztes Kiss Norbertnek lehetősége nyílik visszavágni legnagyobb riválisainak.

A Révész Racing 38 éves versenyzője az idénynyitó misanói állomáson jelentős előnnyel szerezte meg a pole pozíciót az első napon, de a nyitófutamot műszaki hiba miatt fel kellett adnia. A győzelmet így a hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahn, Kiss egyik legnagyobb riválisa aratta, igaz, a hétvége második viadalán a magyar versenyző a mezőny végéről rajtolva is nyerni tudott. Az olaszországi forduló második napján újabb első rajtkockát szerzett Kiss Norbert, akit viszont ezúttal nem hátráltatott semmi, magabiztosan diadalmaskodott a harmadik versenyen, aztán a negyedik futamot ötödikként zárta.

Fotó: Facebook/Kiss Norbi Driver

Mivel közben Hahn, valamint a háromszoros Európa-bajnok spanyol Antonio Albacete is szorgosan gyűjtötte a pontokat, Kiss egyelőre harmadik az összetettben 36 ponttal, hárommal lemaradva Albacetétől és kilenccel az élen álló Hahntól.

A Diósförgepatony mellett elhelyezkedő Slovakiaringen tavaly kiváló hétvégéje volt Kissnek, mindkét időmérő edzésen ő volt a leggyorsabb, és a négy futamból hármat megnyert, egyszer pedig második lett. Ha most is sikerülne hasonlóan jól szerepelnie, nagy valószínűséggel átvenné a vezetést az Eb-pontversenyben.

"Bízunk abban, hogy sokan szurkolnak majd nekünk a helyszínen, és sikerül győzelmekkel meghálálnunk mindezt. Bár a nyitóversenyen esőben is nagyon gyorsak voltunk, száraz pályán jobban szeretek versenyezni, az előrejelzés viszont most is változékony időt mutat" - nyilatkozta a Révész Racing közleményében Kiss.

A Slovakiaringen szombaton 13.30 órakor kezdődik a hétvége első futama, majd a második versenyt 17 órakor rendezik. Vasárnap az első viadal 12.50-kor rajtol, a másodikra pedig 16.20-kor kerül sor.

Az M4 Sport élőben közvetíti a szombati és a vasárnapi első futamot, a szombati második verseny az m4sport.hu-n, a vasárnapi második viadal pedig az M4 Sport+-on lesz látható.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....