BMW Z4

Kapuzárás – BMW Z4 sDrive30i teszt

2023.05.30.

Ahogy változik a világunk, nem csak bennünk záródnak kapuk, de az autóiparban is. Ezért is üdítő, hogy még létezhet egy olyan ódivatú örömgép, mint amilyen a BMW Z4.

Nos, rossz hírem van azoknak, akik a kapuzárási pánik feltörése közepette döntenek egy BMW Z4-hez hasonló roadster vásárlása mellett: a teszthét alatt szomorú tanulság volt, hogy a fiatal hölgyek már kevésbé kötik össze egy sportautó látványát a menő srácokkal. Ez már nem az a kor. Viszont az a helyzet, hogy mi férfiak még mindig képesek vagyunk olvadozni egy ilyen lapos, feszes, igazából öncélú, hátrafelé szélesedő autó látványától – pláne, ha az Thundernight lila fényezésben és 19-colos, mélyített, fekete felnikkel lett konfigurálva.

2018-as debütáláskor mindenki azzal volt elfoglalva, hogy miért kap BMW alapokat az új Toyota Supra, nem pedig azzal, hogy mennyire zseniálisan leosztotta egymás között a lapokat a két gyártó. Amíg a Supra egy feszes, komoly sportautó, amivel leginkább pályázni lenne kedvünk, addig a Z4 a lenyitott tető nyújtotta szabadságról, a könnyed vezetés élményéről szól. Miközben mindkét autó zseniális a maga nemében.

Mármint, nézz rá a Z4-re! Bitang hosszú az orra, hogy az első tengely mögé kerülhessen a motor. Nem közepén, hanem majdnem a hátsó kerekeken ülünk, ezért olyan közvetlen élményt nyújt a hátsókerékhajtással, mintha tényleg egy római lóversenyen ülnénk meg a ménest. Miközben odabent egy kényelmes, modern, hangulatos, meglepően tágas utastér fogad, és a csomagtartó is értelmezhető méretű (két kézipoggyász könnyen becsúszik, és van síalagút is).

Ez már egy sokkal komolyabban vehető autó, mint az elődjei. Egy igazi grand tourer, amivel a hosszú távú utazás is kellemes lehet, annak ellenére, hogy a kisebb sportautók közé tartozik. Viszont a BMW jól ráérzett, hogy egy rétegmodell célgépnek nem feltétlenül kell kompromisszumokat kötnie. Már, ha bírjuk az alacsony üléspozícióból való kiszállást, amit sajnos a széles küszöb sem könnyít meg, és, ha bírjuk a menetszelet, ugyanis abból is kapunk rendesen. Hiába volt a két bukókeret közé szélfogó feszítve, lehúzott tetőnél már 60 km/h felett elég tetemes szél szökik be a kabinba.

Ugyanakkor rendkívüli pozitívum, hogy mindössze 10, azaz 10 másodperc szükséges a tetőcsukáshoz, ráadásul egészen 50 km/h-is megtehetjük. Tehát egy piros lámpánál várakozás alatt akár többször is lecsukhatnánk a tetőt, ami elképesztő. Széles, kényelmes a középkonzol, és egy hálós tároló is végigfut a kabin hátulján, ahol tárolhatjuk az oly szükséges baseball sapkáinkat. Mai fejjel már az is furcsának hatott, hogy mennyire jól összeszerelt, minőségi autó ez, ahol a gombok mögött érezni az anyagot, annak ellenére, hogy a tető persze nyöszörög néha – de melyik kabrió nem?

A futóműve feszes. Naná, hogy az. Ez egy sportautó, ennek így is kell lennie. Viszont nem kemény. Tehát hiába érezni az út minden rezdülését, egyetlen kátyú sem okoz fájdalmas perceket, vagy csúnya felütéseket. Tesztautónkban a közepes szintet jelentő sDrive30i hajtás dolgozott, ami egy 2,0 literes, négyhengeres motort takar, 258 lóerővel, és egy remek 8-fokozatú, hagyományos automatát, ami mindig, mindenre azonnal reagál. El sem hinnénk, hogy ma már ez mennyire ritka. Nyilván a hathengeres M40i az igazi, de mennyire jó, hogy ezzel a hajtáslánccal kaptuk. Ezzel jött ki az igazi túraautós karaktere.

Erős, de épp csak annyira, amennyire kell. Morcos a hangja, de csak diszkréten. Talán túl diszkréten. Nekem egy kis durrogás hiányzott gázelvételkor, de ez már ízlés dolga. Mivel csak 1490 kg, ezért könnyed, mégis közvetlen élmény vele az autózás. Mint egy gokartban. Igazából egyetlen jelenlegi BMW-hez sem tudnám hasonlítani a karakterét, annyira mást nyújt egy ilyen apró, könnyű roadster. Természetesen borzasztóan könnyű keresztbe rakni. Teljesen kikapcsolható a menetstabilizátor, de Traction módban is éppen annyit enged, hogy keresztben vegyük be a létező összes kanyart. Ilyenkor is jóindulatú, kiszámítható, és egyáltalán nem kell gyorsan menni vele, hogy élmény lehet tekerni a kormányt.

Csapatós üzemmódban könnyen 10 liter fölé szökött a fogyasztás, viszont nyugodt, városi közlekedés során akár 8 liter alá is levihető az átlag. Jelenlegi konfigurátora szerint 19,2 millióról indít a Z4 sDrive30i, amivel mérete és tudása alapján tűpontosan besorolták a versenytársak közé. Igazából kerülhetne akármennyibe, ennek az életérzésnek nincs ára, mert semmivel sem pótolható. Ráadásul a Z4 a roadsterek között is egy kényelmes, jól használható, különösen élvezhető alternatíva, amin érezni a törődést, és a rétegek mögötti anyagot.

Ahogy öregszem, úgy tudom egyre inkább megérteni, hogy valaki egy ilyen roadsterrel próbál kiszakadni a hétköznapokból. El sem tudom mondani, hogy mennyire örülök, hogy még létezik egy ennyire őszinte játékszer, ami tényleg az autózás legtisztább élvezetéről szól, és semmi másról.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.25
A MÁV-Volán-csoport egy svéd lízingcégtől bérel dízelmozdonyokat, az első német Henschel....
2024.07.25
Két nehéz éven van túl a hajózás és a vitorlás élet a Fertő tavon. A hónapokig tartó, heves....
2024.07.25
A Joby Aviation hatrotoros, tüzelőanyag-cellás légi járműve egy hónappal ezelőtt több mint 800....
2024.07.25
Kamion és kisteherautó karambolozott az M7-es autópályán Balatonszárszó közelében, ezért egy....
2024.07.25
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajója alig néhány hónappal a forgalomba állítása után....
2024.07.25
„Háromdimenziós emberszimuláció”: a BMW Group regensburgi gyára már évekkel a NEUE KLASSE....
2024.07.25
Megszoktuk, hogy az autók, motorok rendre feszegetik a sebességi határokat. Az extrém....
2024.07.25
Szintet léptek a Toyota autonóm mobilitási fejlesztései: a vállalat technológiai kutatási....
2024.07.25
Belgiumban az autósok évente 40 órát és 51 percet töltenek forgalmi dugókban, ami azt jelenti, hogy....
2024.07.25
Baleset miatt lezárták a 47-es utat a 180-as kilométernél, a Csongrád-Csanád vármegyei Székkutas....