rali

Katalán-rali - Turánék rajthoz állnak a WRC2 kategóriában

2015.10.01.

Az országos bajnokságot záró Mecsek-rali helyett a világbajnokság katalóniai versenyén áll rajthoz Turán Frigyes és Zsiros Gábor a WRC2 kategóriában a Ford Fiesta R5-tel

A Turán Motorsport csütörtöki közleménye szerint a páros azért is döntött a vb-indulás mellett, mert a hazai bajnokság eddigi futamain több műszaki probléma miatt nem tudott olyan jól szerepelni, mint azt előzetesen tervezte, így bár mindketten nagyon kedvelik a mecseki pályákat, ezúttal kihagyják az ob idei utolsó versenyét.
"A Katalán-ralin ugyanazzal a csapattal indulunk, amellyel itthon, az autót pedig ezúttal is a Tagai Racing Technology készíti fel, a támogatóinknak pedig nagy köszönettel tartozunk azért, hogy hozzájárultak ehhez a valóban különleges lehetőséghez" - idézte a közlemény Turán Frigyest, aki navigátorával 2010-ben már versenyzett a spanyolországi viadalon, s a zárónapot az abszolút hetedik helyről kezdte meg, azonban egy baleset miatt nem tudta befejezni a futamot.

"Csak kétszer lesz lehetőségünk előzetesen végigmenni a pályán, az első az itiner felírásáról fog szólni, a második pedig az ellenőrzésről. Gábornak ez egy komoly feladat lesz, de ez egy vb-futam, itt ennyire van lehetőség" - folytatta Turán, aki szerint nagyon nehéz megjósolni, milyen eredményt érhetnek el.
"Abban biztos vagyok, hogy a csapat kiválóan felkészíti majd az autót, ami több szempontból is fontos: egyrészt lényeges, hogy ne legyen műszaki hibánk, másrészt annyira kevés lesz a szervizelési lehetőség, hogy csak tökéletes autóval érdemes nekivágni a versenynek, s gyakorlatilag nem lehet rontani" - mondta Turán Frigyes.
A Katalán-ralit, a vb utolsó előtti futamát október 22. és 25. között rendezik meg. Az indulókra 23 gyorsasági szakasz vár, az össztáv pedig 331,25 kilométer lesz.

(Forrás: MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....