Gyermekvasút

Kedden ünneplik a 75. születésnapját a Széchenyi-hegyi gyermekvasútnak

2023.04.09.

Izgalmas programokkal várja utasait - családokat és az egykori úttörő- és gyermekvasutasokat kedden a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Széchenyi-hegyi gyermekvasút - közölte az MTI-vel vasárnap a MÁV Zrt.

A közlemény szerint járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is, de lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is.

Hozzáfűzték: a Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az egykori "motorszínben" a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik kiállítás, és a nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, ahol ünnepi emlékbélyegzés is lesz.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint kedden az évfordulós ünnep miatt sűrűbben, 40-50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Széchenyihegy és Virágvölgy között - napközben nosztalgiavonatok indulnak, de akár vezetett séta keretében is legyalogolható a 3 kilométeres vonalrész.

Felidézték a közleményben, hogy a budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás.

A vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút 75 éves fennállása alatt 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....