autósport

Kész Kiss Norbi kamionja, hétvégén kezdődik a szezon

2017.05.10.

Kifejezetten hosszú volt a FIA ETRC, azaz a kamion Európa-bajnokság téli szünete, de ezen a hétvégén újra elszabadulnak a lóerők! A szezontól előzetesen a szakértők, és a szombathelyi pilóta érintettként is azt várja, hogy az utóbbi évek egyik legszorosabbja következhet.

Két korábbi bajnok is visszatér, így komoly izgalmak várhatók már az első versenyhétvégétől kezdve. Kiss semmit sem bíz ezért a véletlenre, így külön még egyszer kiutazott Németországba a csapat főmérnökéhez és legénységéhez, hogy még az utolsó pillanatig is dolgozhassanak a Mercedesén. Erről a munkáról, és arról, hogy mit vár a hétvégi szezonnyitóról nyilatkozott:


- Szerencsére jól sikerült a szezon előtti tesztünk a többi csapattal Mostban, így már tényleg csak a kamionom finomhangolása miatt utaztam ki Baden-Badenbe. Sikerült a fejlesztések után is véglegesítenünk a Mercedes súlyát, így újra a minimum határon vagyunk. Tavaly Ausztriában ez nem sikerült, hiszen akkor még a régi, 2015-ös kamionnal tudtam csak elindulni a Red Bull Ringen, mert még nem volt kész az új. A futómű geometriáján is sokat változtattunk, és lesznek még további meglepetések is, amiket egyelőre nem árulnék még el - mondta.

Norbi és a Tankpool24 kapcsolata pont egy éve kezdődött el, amikor Marcus Bauer csapatfőnök és Stefan Honens vezetőmérnök invitálása után csatlakozott a komoly terveket szövögető német Mercedeses privát istállóhoz. Akkor még a régi versenykamionnal kellett felvennie a kesztyűt a többiek ellen, és volt hova fejlődni, hiszen a csapat 2015-ben az utolsó helyen végzett. Kiss azonban már azzal a kamionnal is csodát művelt, hiszen egy kiesését leszámítva nyolcadik, és kétszer hatodik helyen ért célba a négy futamos versenyhétvégén a Red Bull Ringen. Idén Norbinak azonban már a kezdetektől fogva vérmesebb reményei lehetnek:


- Eleve az új kamion minden tekintetben sokkal jobb. Könnyebben kezelhető, jobb a váltója, és a fő változás, hogy a motorkonfigurációnk sem az már, mint ami a régiben volt. Most már van egy év tapasztalatunk a motorral is, a csapat meg remek emberekből áll, és mondhatjuk azt, hogy összeszoktunk, pedig előtte nem volt tapasztalatom nemzetközi csapattal. Annak ellenére, hogy nagyon szoros évünk lesz, dobogó, és futamgyőzelem a cél - hangsúlyozta.

A monstrumok viadala tehát május 13-15-én kezdődik és Kiss Norbi oldalán (www.kissnorbi.com), valamint a közösségi médiafelületein mind a négy versenye nyomon követhető lesz a Red Bull Ringről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....