Autóalkatrészek

Két és félmilliárdos fejlesztés két autóalkatrész-gyártó kkv-nál Tamásiban

2018.03.07.

Összesen 2,5 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg Tamásiban az autóalkatrész-gyártásban érdekelt metalPRO Hungary Kft. és az FHL Björn Hungary Kft., az egymással beszállítói viszonyban lévő két kkv ezáltal jelentősen növeli termelő kapacitását és dolgozói létszámát. A beruházások átadó ünnepségét szerdán tartották a Tolna megyei településen - tudósít az MTI.

Az uniós támogatással megvalósított fejlesztések eredményeként két új gyártócsarnok épült meg Tamási északi iparterületén. Számos nagyteljesítményű fémmegmunkáló gépet, egyéb eszközöket szereztek be, valamint termelésirányítási és autóipari minőségirányítási rendszert vezetnek be.

Közel hétszáz embert foglalkoztat móri és tamási telephelyein az autókhoz motortéri csöveket gyártó FHL Björn Hungary Kft. - mondta el Nagy Imre, a két magyar magánszemély által 1996-ban alapított kkv ügyvezető igazgatója. Közölte, hogy Tamásiban az utóbbi három évben 1,26 milliárd forintnyi fejlesztést valósítottak meg, új üzemükben alumínium megmunkálásával foglalkoznak. 

A magyar tulajdonban lévő, kezdetben lakatosipari tevékenységet folytató metalPRO Hungary Kft. az FHL Björn Hungary Kft. beszállítójaként 2016-ban kezdte el a gépjárművek hűtő-fűtő csöveinek rögzítését szolgáló alumínium profilok gyártását Tamásiban. A Tolna megyei városban végrehajtott fejlesztésük összértéke 1,19 milliárd forint, amelyből 598 millió forint uniós támogatás. 

A most átadott üzemben havonta 150 ezer alkatrészt gyártanak, két műszakban 15 ember dolgozik, de március 19-én elindul a harmadik műszak és tervezik további CNC megmunkáló állomások telepítését, illetve egy újabb gyáregység építését - mondta el Kadlok Nándor ügyvezető igazgató. 

Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter az átadón azt emelte ki, hogy bár a két új üzem ma még nem foglalkozik atomerőművi berendezések gyártásával, de akár beszállítója is lehet majd a paksi beruházásnak. 

A miniszter arról is beszélt, hogy a befektetőket ma már nem olcsó munkaerővel, hanem olcsó energiával kell Magyarországra csábítani, a fiatalok megtartásához versenyképes bérekre van szükség, a két új atomerőművi blokk pedig ellátásbiztonságot és olcsó energiát biztosíthat a lakosság mellett az ipar számára is.

Porga Ferenc, Tamási polgármestere az MTI kérdésére elmondta: mindent elkövettek, hogy ez a két cég Tamásiban építse meg új gyártóbázisait. TOP forrásból negyedmilliárd forint értékben ipari feltáró utakat, parkolókat építettek, ipari áramot biztosítottak, saját erőből segítették a közüzemi hálózatokra csatlakozást, és a közeljövőben kerékpárút építésével javítják az iparterület elérhetőségét. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....