autóvásárlási szokások

Kiderült, hány évente cserélik le autójukat az olaszok

2021.09.02.

Az olaszok átlagosan hét és fél évente cserélnek autót. Egy itáliai autós élete során legalább öt járművet vásárol. Mindez egy olyan kutatásból derül ki, amelyet a Facile.it és a MiaCar internetes oldalak megbízásából készültek – írja a római La Repubblica című napilap internetes kiadása.

Az országos felmérés megállapította, hogy az autósok 15 százaléka 5-6 évente, 12,5 százalékuk 7-8 évente cseréli autóját. A válaszadók 5,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ennél gyakrabban – legtöbbjük kétévente – vesz másik kocsit. A megkérdezettek 19 százaléka viszont 10 éven túl is ragaszkodik autójához.  

Az adatok nemtől és földrajzi területtől függően jelentősen eltérnek. A férfiak például 6 és félévente cserélik autójukat, nők viszont csak 8 és fél év után váltják le régi járművüket.

Ami a területi megoszlást illeti, a gazdagabb Észak-Olaszországban lakók átlagosan 7 évnél hamarabb vesznek új autót, míg Délen, Szicíliában és Szardínián 7 és félévente, Közép-Olaszországban pedig 8 évente.

Mi az oka az autó cseréjének?

Bár minden járműnek megvan a maga története, a cserét főleg a pénztárca határozza meg. A válaszadók 55 százaléka mondta azt, hogy elsősorban anyagi lehetőségeitől függ, mikor vesznek új kocsit. A megkérdezettek 36 százaléka vált járművet azért, mert túl sok kilométer van benne, míg a válaszadók 25,6 százaléka azért, mert megváltoztak a családi igények. A megkérdezettek 17,6 százaléka amiatt vásárolt új kocsit, mert a jármű balesetben sérült, és csak 10,8 százalék nevezte meg a csere okaként, hogy mindig új járművet szeret vezetni.

Az olaszok a vezetői engedélyt általában 20 éves kor körül szerzik meg, de az első saját autót 26 és fél éves korukban veszik meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..