önvezetés

Kínai biztonsági rendszereket kap az új CLA

2024.06.13.

Kínai startup cég szállítja az új Mercedes-Benz CLA-osztály kettes szintű önvezetéséért felelős vezetéstámogató rendszereket.

Kevés Mercedes-Benz modell kapott olyan hosszú felvezetést, mint a következő CLA-osztály elektromos változata. Nem véletlen, hiszen a látványos koncepcióval bemutatott modell nem csak egy teljesen új dizájnvonalat debütáltat majd, amikor elérhető lesz 2025 végén, hanem ráadásul ez lesz az első modell, ami az új MMA padlólemezre épít majd. Mostanra pedig azt is tudjuk, hogy a kompakt prémium autó kínai biztonsági rendszereket is kap majd. Az L2+ szintű, tehát inkább félönvezető, a sofőr kezét a kormányon igénylő vezetéstámogató rendszert a Momenta nevű kínai startup szállítja majd.

Rendszerük az Nvidia Orin-X chipre épít majd, anélkül, hogy nagy felbontású térképekre hagyatkozna. Egyelőre óvatosan bánnak az európai gyártók a 3-as szintű önvezetés bevezetésével, és úgy tűnik, hogy még a CLA esetében is várnunk kell erre. Ugyanakkor a Mercedes-Benz már áthatóan teszteli saját DRIVE PILOT rendszerét az EQS és S-osztály modellekben, ami elméletben képes lesz hármas szintű önvezetésre, ám egyelőre csak Európában és az Egyesült Államokban érhető el. Kínába külön szoftver szükséges a szigorú szabályrendszer és ügyfél elvárások miatt.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....