Szeged

A kínai BYD Szegeden épiti meg első európai autógyárát

2023.12.22.

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette bpénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez. A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz - tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre - tette hozzá. Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban. "Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban. Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik" - mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

"Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.

Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei. "Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait" - mondta. Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

Fotók: MTI - KKM

A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.

A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának - áll az önkormányzati közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....
2026.06.07
Ez lesz a Volkswagen legolcsóbb villanyautója. ..
2026.06.07
A korábbi, ötüléses változat mellett a PV5 Passenger mostantól három üléssoros kivitelben is....
2026.06.07
A 639 lóerős sportmodell egy olyan fejlesztési együttműködés gyümölcse, ami országhatárokon....