Oroszország

Kínai cég kezd autókat gyártani Oroszországban

2019.06.03.

- A Great Wall Motor június elejétől autókat kezd gyártani az oroszországi Tulában. A Great Wall Kína legnagyobb városi terepjáró (SUV) gyártója.

A cég közleménye szerint kezdetben évi 80 ezer autó készül majd a tulai gyárban, a termelést később évi 150 ezerre tervezik felfuttatni. Június 5-étől a Great Wall Haval F7 modelljét kezdik gyártani Tulában. Az oroszországi termelés beindításába a Great Wall csaknem 500 millió dollárt fektetett, a tulai gyárban 2,5 ezren dolgoznak majd.

A Forbes legfrissebb, globális kétezres vállalati listáján a Great Wall Motor a 842. helyen áll, piaci tőkeértéke 12,1 milliárd dollár, az 1984-ben alapított cég csaknem 63 ezer embert foglalkoztat. A kínai cég idei első negyedévi adózott eredménye 643 millió jüan (1 jüan=42,45 forint) volt, ami csaknem 70 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévben értékesített autóinak a száma éves összevetésben 10,61 százalékkal, 284 ezerre nőtt. A Great Wall Motor az idén 1,2 millió autó eladásával számol, ami 14,28 százalékkal több a tavalyinál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....