Róma

Kitiltják Rómából az EURO3 besorolású dízeleket

2019.05.26.

Stopot hirdetett az EURO3 besorolású dízelekre a római polgármester. Az intézkedés 2019. november 1-től lép életbe az olasz főváros központi kerületeiben - írja az automobile.it olasz autós szakportál.

A dízelmeghajtású járművekre bevezetendő tilalom hétfőtől péntekig lesz érvényben, kivéve a nem a hétvégékre eső ünnepnapokat. A rendelkezés nem vonatkozik a fogyatékkal élők által járműveire. „Az intézkedés célja a környezetszennyezés szintjének korlátozása a fővárosiak egészségének védelmében” - írja a római polgármesteri hivatal közleménye.

Az olasz főváros vezetése hosszú távú programot dolgozott ki a közlekedés okozta környezetszennyezés visszaszorítására. A fenntartható fejlődés jegyében kialakított terveket várhatóan augusztusban fogadja majd el a képviselő testület. Ennek részeként fokozatosan kiterjesztik azoknak a fővárosi zónáknak a határait, ahová a jövőben nem hajthatnak be legnagyobb légszennyezést okozó járművek.

A polgármesteri hivatal szerint a mostani, az EURO3 dízelekre vonatkozó tiltó határozat jelentős lépés afelé, hogy 2024-re valamennyi dízel meghajtású gépjárművet kitiltsanak az Örök Városból. A korlátozással is ösztönözni kívánják az magángépjárművek tulajdonosait a tömegközlekedésre, illetve arra, hogy autóvásárláskor a korszerű, kevésbé környezetszennyező vagy alternatív meghajtású járműveket preferálják a jövőben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....