Közlekedésbiztonsági kampány

Környezettudatos élményprogramok Makón

2020.08.09.

Nyolc hétvégén át rendezik meg Makón a SzabadON fesztivált, ahol különböző tematikus programok között a környezettudatos közlekedés népszerűsítése is helyet kapott.

Makó Város Önkormányzata és az Infopont Makó szervezésében nyolc hétvégén át tartó izgalmas kavalkád várja a makóiakat és a Makóra látogatókat a Makovecz téren. Augusztus 8-án szombaton a kézműves vásár, a Maros Táncegyüttes táncház bemutatója mellett a Tudatos Közlekedők Egyesületének (TUKE) közreműködésével környezettudatos közlekedési élményprogramon vehettek részt az érdeklődők.

Közlekedési élmények kicsiknek és nagyoknak

A kisebbeket rolleres és bringás KRESZ park, játékos fenntarthatósági és közlekedésbiztonsági társasjátékok várták, a nagyobbak motoros és autós közlekedési szimulátorokban próbálhatták ki, hogyan tudnak spórolni az üzemanyag fogyasztással, illetve hogyan tudják elkerülni avagy megoldani a veszélyes közlekedési helyzeteket. A feladatokat sikeresen teljesítő gyermekek Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai foglalkoztató füzetet kaptak ajándékba.

A gyermekek a Hagymatikum árnyékában tanulhatták meg a biztonságos közlekedés alapjait 

A nagyobbak a közlekedési szimulátorokban pallérozhatták tudásukat

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....