közelekedésbiztonság

Közlekedésbiztonság: a rendőrség készül az év végi ünnepekre

2014.12.08.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az ünnepek időszakában jelentős személy- és gépjárműforgalom növekedésére kell számítani a főközlekedési útvonalakon, autópályákon, autóutakon, valamint a bevásárló és üzletközpontok, alkalmi kirakodóvásárok helyszínén és azok környékén. A karácsonyi ünnepek alkalmával sokan kelnek útra, hogy meglátogassák szeretteiket, majd a szilveszter miatt többen utaznak el szórakozni, pihenni.

Az ünnepeket megelőző, illetve az azt követő időszakban is a rendőrség együttműködik a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, különösen a stratégiai partnernek számító polgárőr szervezetekkel, továbbá a közterületi felügyelet, illetve a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival.

A kiemelt időszakban a rendőrség súlyponti feladatai közé tartozik a sebességtúllépést elkövetők, valamint az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése; a passzív biztonsági eszközök használatának előmozdítása; a nehéz tehergépjármű, valamint az autóbuszvezetők vezetési- és pihenőidejére vonatkozó rendelkezések megtartásának ellenőrzése.

A bekövetkezett események indokolttá teszik, hogy ismételten felhívjuk a rendkívüli téli időjárás okozta veszélyhelyzetekre a lakosság figyelmét. A „szomorú” statisztikai események egyértelműen bizonyítják, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni a közúti közlekedés szabályainak betartását.  Ki kell emelni a közúti közlekedésben résztvevő személyek egyéni felelősségének, szabálykövető magatartásának elsődleges szerepét. Ezen alapvető szabályok és tanácsok betartásával minimálisra csökkenthető a balesetek kockázata még a kritikusabb téli időszakban is.

Javasoljuk, hogy aki teheti, próbálja ki a téli tanpályás vezetési gyakorlást, amely nagyon sok új ismeretet nyújthat, és a gépkocsivezető éles helyzetben is tudni fogja, mit kell tennie, ha a jármű megcsúszik, kifarol vagy kicsúszik az útról. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévő kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a hidegben.

Az erős lehűlésre, a szórványosan előforduló ködfoltokra, az esetlegesen várható intenzív havazásokra a meterológiai szolgálat jelzései alapján megfelelő előrelátással fel lehet készülni. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. A téli közlekedés kapcsán ezek mellett a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő.

A balesetek megelőzése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai segíteni szeretnék a járművezetők felkészülését, melynek keretében december hónapban több közúti ellenőrzés során hasznos tanácsokkal ellátott szóróanyagot, illetőleg jégkaparót adnak át a szabályosan közlekedőknek.

Forrás: police.hu

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....
2026.09.01
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó....
2026.09.01
A nyári szabadságok és a strandszezon lecsengésével korábban lehúzta a rolót a Balaton, az elmúlt....
2026.09.01
A nyári szünidő vége és a szeptemberi iskolakezdés gyökeresen megváltoztatja a közúti forgalom....
2026.09.01
A kommunista Kuba kormánya a gazdasági megszorítások közepette fontos lépésre szánta el magát:....
2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....