közlekedésbiztonság

Közlekedett a család Nógrád megyében is

2018.06.14.

Nógrád megyét a Dúzs család képviseli az országos versenyen - írja a police.hu

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2018. június 9-én rendezte meg Salgótarjánban a „Közlekedik a család” elnevezésű verseny megyei döntőjét.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett, több éves múlttal rendelkező verseny célja, hogy a közlekedők széles rétegének figyelmét felhívja a balesetmentes közlekedésre, valamint, hogy kiemelje a szülői példamutató magatartás fontosságát.

Fotó: police.hu

A rendezvényt Ferencsik Raymond Levente, rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg és köszöntötte a résztvevő nyolc családot.  A versenyzők a „B” járműkategóriában összeállított KRESZ, valamint elsősegély-nyújtási tesztlapot töltöttek ki, valamint egy kerékpáros- és autós ügyességi pályán, továbbá egy elsősegélynyújtás gyakorlati feladatban is összemérték tudásukat. A szülők végezetül vezetéstechnikai ismereteiket mérhették össze.

A vöröskereszt és a katasztrófavédelem vetélkedőjével színesített megmérettetésen a salgótarjáni Dúzs család bizonyult a legeredményesebbnek. Ők képviselik megyénket a 2018. június 23-24-én Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megrendezésre kerülő közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntőjén. A dobogó második fokára a tari Farkas család, míg harmadik fokára a salgótarjáni Herencsényi család állhatott.

A verseny fő támogatója a Skoda és az Autós Nagykoalíció.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....