közlekedésbiztonság

Közlekedik a család: ma eldől, ki nyeri a Skodát

2015.06.21.

Vasárnap délelőtt tíz órakor a Hungaroringen megkezdődött A közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedő országos döntője. 21 család közül valaki egy vadonatúj Skoda Fabia kombival lesz gazdagabb.

Boldog tulajdonosa ma estig ismeretlen.

Kiss Csaba alezredes, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára a megnyitón elmondta, negyedszer rendezik meg a versenyt, a döntőben 21 család jutott. 19-en a megyei döntőben, egy családi a budapesti döntőből került ide, egy család pedig az interneten kvalifikálta magát. A tét nagy, a győztes egy vadonatúj autóval lesz gazdagabb.

Mindez a Porsche Hungaria Skoda márkájának és az Autós Nagykoalíciónak köszönhető, amelyek képviseletében Dalnoki Balázs márkaigazgató és Knezsik István elnök vett részt a megnyitón.

Kiss Csaba, Dalnoki Balázs és Knezsik István a verseny megnyitóján.

Dalnoki Balázs hangsúlyozta, a Skoda kedvelt családi autó Magyarországon, s fontosnak tartják, hogy egy családi versenyt támogassanak.

Knezsik István elnök az Autós Nagykoalíció támogatását azzal indokolta, hogy kezdettől fogva kiemelt célként fogalmazták meg a közlekedésbiztonság javítását, az ANK jelmondata, hogy aki reggel elindul, este épségben érjen is haza.

Fontos, hogy gyermekeinknek jó példát mutassunk a közlekedésben, csak így remélhetjük, hogy felnőve a közlekedés felelős résztvevői lesznek – fogalmazott Knezsik István, aki reményét fejezte, hogy a nagyon boldog család mellett, aki az autót megnyeri, lesz még további húsz boldog család is, mert sok nyeremény és sok élmény vár a döntőn a résztvevőkre.

Eredményt 17 órakor hírdetnek, akkor dől el, ki nyeri 2015-ben a Skoda Fabia kombit.

Elméleti és gyakorlati kérdések sora vár a családokra.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....
2026.04.05
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines....