autóverseny

A köztévé adja a DTM-futamokat

2015.04.14.

Nyárig a Dunán, azután az M4 Sporton nézhetjük az időmérő edzéseket és a versenyeket.

Ötszáz lóerős fenevadak, a kormányoknál nemzetközi sztárokkal

A továbbiakban is a közmédia csatornáin lesznek láthatóak a német túraautó-bajnokság (DTM) futamai, mivel a sorozat magyarországi, kizárólagos közvetítési jogait tavaly három évre vásárolta meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), amely az előző szezonban élőben közvetítette a versenyeket.

Az MTVA közleményében Szujó Zoltán, a sportfőszerkesztőség vezetője és a Forma-1-es versenyek kommentátora jelezte, a Mercedes, az Audi és a BMW által gyártott, közel 500 lóerős autók részvételével zajló német sorozat a világ egyik legerősebb túraautó-bajnoksága. A mezőnyben ezúttal is ott lesznek a Forma-1-ből jól ismert pilóták, Paul di Resta vagy Timo Glock. A sorozat elfogadottságát jól jelzi, hogy idén a Manor Marussia autóját az a Roberto Merhi vezeti a Forma-1-ben, aki korábban két éven át edződött a DTM-ben.

A 2015-ös idényben - a közszolgálati sportcsatorna nyári indulásáig - vasárnaponként láthatnak összefoglalókat a futamokról a Duna tv-csatornán, nyártól pedig az M4 Sporton élőben izgulhatják végig a rajongók az időmérő edzéseket és a futamokat.

Az idén versenyhétvégénként két futamot rendeznek, egyet szombaton, egyet vasárnap. A sorozat május első hétvégéjén a Hockenheimringen indul, majd a Lausitzring, a Norisring, Zandvoort, Spielberg, a Moscow Raceway, Oschersleben és a Nürburgring következik, a szezonzáró viadalokra pedig október közepén ismét a Hockenheimringen kerül sor. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....