Mercedes

Különleges festést kapnak a hétvégi futamra a Mercedesek

2020.12.10.

Különleges fényezéssel vág majd neki a hétvégi időmérőnek és futamnak a Mercedes! A csillagosok dolgozóik előtt szeretnének tisztelegni a zsúfolt és eseménydús 2020-as szezon végén, ezért minden munkatárs neve fölkerül majd a versenygépekre - írja az m4sport.hu. 

Egy roppant eseménydús és zsúfoltsága miatt roppant fárasztó szezont készül lezárni a királykategória az előttünk álló hétvégén, hogy aztán megkezdje a jól megérdemelt téli pihenőt. A megterhelő szezon kapcsán több csapatvezető és versenyző is köszönetet mondott már a dolgozóknak, akik lehetővé tették, hogy végig tudják csinálni ezt a nem mindennapi menetet.



A Mercedes most versenyautója fényezésének módosításával (azt egyelőre nem tudjuk, milyen mértékű változtatásra kell számítani) is tisztelegni szeretne dolgozói előtt: szombaton és várnap már olyan autókat küldenek pályára, melyen minden alkalmazott neve fönn lesz.

Ezt a csapatfőnök, Toto Wolff jelentette be az istálló hivatalos futamelőzetesében. „A hétvégén egy nagyon különleges meglepetésünk lesz a csapattagok számára” – kezdte az osztrák szakember. „Szombaton és vasárnap egy kicsit más fényezést használunk majd, hogy tisztelegjünk Brixworth és Brackley dolgozóinak elkötelezettsége és elszántsága előtt.”



„Ebben az évben mindenki nagyon keményen dolgozott és folyamatosan magasabbra tette a lécet egy elképesztően intenzív szezon során. Reméljük, ez a gesztus valamilyen módon megmutatja majd, mennyire elismerően tekintünk az összes résztvevőre” – tette hozzá.



A Mercedes számára egyébként is emlékezetes marad az évad, hiszen tovább folytatódott a 2014 óta tartó sikersorozat, sőt a csapat újabb rekordokat döntött. Náluk hosszabban senki sem dominálta még az F1-et, ami pedig az egyéni sikereket illeti, Lewis Hamilton idén döntötte meg Michael Schumacher futamgyőzelmi rekordját, és ért őt utol a világbajnoki címek tekintetében is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....