Stellantis

Lefelezné akkumulátorai tömegét a Stellantis

2023.09.25.

2030-ra 50%-os akkumulátor tömegcsökkenést szeretne elérni a Stellantis, hogy közelítsenek a belsőégésű motoros autókhoz.

„Az akkumulátorok egyszerűen túl nehezek ma, szóval az autók is túl nehezek. Nem visszafelé kéne mennünk, hanem előre.” – nyilatkozta Ned Curic, a Stellantis technológiai és mérnöki vezetője az új Mirafiori akksigyár megnyitóján Torinóban. Curic szerint az a cél, hogy lefelezzék az akkumulátorcsomagok tömegét, amik az elektromos autók hatalmas tömegéhez masszívan hozzájárulnak. Mindezt új, könnyű anyagok használatával, hatékonyabb cella elhelyezéssel és új technológiák bevezetésével szeretnék elérni.

Idén egyébként a Stellantis már befektetett a Lytten nevű cégbe is, amelyik könnyebb, lítium-kén akkumulátorok fejlesztésén dolgozik. Ezzel a technológiával nem csak a tömeget és a költségeket tudnák csökkenteni, de gyártás során felmerülő károsanyag-kibocsátást is, mivel kevesebb egzotikus komponensre van szükség, mint a lítium-ion esetében. Persze Curic szerint a szilárdtest akkumulátoroktól sem zárkózik el a Stellantis. A nátrium-ion technológiát továbbra is lehetséges alternatívaként kezelik, ami ráadásul sokkal olcsóbb is. Nem véletlen kísérleteznek vele előszeretettel az olyan kínai akksi óriások, mint a CATL.

Hogy mennyire nehezek manapság az akkumulátorok, azt jól mutatja egy friss svájci tanulmány, amiben a BYD Seal nevű szedánját szedték szét, és azt találták, hogy a benne lévő 62 kWh-s lítium-ion-foszfát (LFP) akkumulátor – ami ma már nem is számít túlzóan nagynak –, 470 kilogrammal növelte meg önmagában az 1941 kg-os autó tömegét. A jóval drágább nikkel-mangán-kobalt (NMC) összetételű akkumulátort használó Renault Mégane E-Tech Electric 60 kWh-s akkumulátora 394 kg-ot tesz ki, a remek francia kompakt 1783 kg-os tömegéből.

A verseny egyre fokozódik, hogy ki találja meg előbb a megoldást a könnyű, gyorsan és olcsón gyártható, nagy energiasűrűségű akkumulátorokra. A Stellantis 40 millió eurót költött a Mirafiori gyárkomplexum átalakítására. Az egykori Fiat gyárban nem csak gyártani, de fejleszteni, tesztelni és tervezni is fognak tudni a mérnökök, legyen szó akksi csomagokról, modulokról, magas feszültségű cellákról vagy szoftverekről. Egyszerre, egymás mellett, 47 akkumulátorcsomag fognak tudni tesztelni. Az itt történő fejlesztésekből pedig az egész márkacsoport profitálhat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.12.04
A vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.....
2023.12.04
A Stellantis luxus márkája nem csak, hogy Európában, de a tengerentúlon is hódítani akar,....
2023.12.04
Dr. Borsos Attilát, a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának....
2023.12.04
A kontinens kis- és középvállalkozásainak 44%-a már alkalmaz vagy éppen bevezetni tervez különböző....
2023.12.04
Kevés, ám annál jelentősebb változtatással újult meg a 2024-es modellévre a Lexus akkumulátoros....
2023.12.04
Az innovációs és szállásépületek után elkészült a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Innovációs....
2023.12.04
Attól függően, hogy honnan kapja a híreket, a Tesla kilátásai a "a dicsőséges napoknak vége" és "az....
2023.12.04
A Bridgestone Tatabánya nem elégszik meg a hagyományos módszerekkel, a közlekedésbiztonsági nap, a....
2023.12.04
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 84. évében elhunyt dr. Csizmadia Éva jogász, az Üzemgazdasági....
2023.12.04
Az Audi Hungaria munkatársai a napokban elkészítették az 500 000. elektromos hajtást. A jubileumi....