Dacia

Lendületben a Dacia - lehet 20 százalékkal több?

2014.01.21.

– Tavaly az előző évinél 19,3 százalékkal több Dacia gépkocsit értékesítettek a világon, az eladott járművek száma 429,5 ezer volt – jelentette be Thomas Dubruel, a francia Renault csoport romániai kereskedelmi igazgatója kedden.

Úgy tudták növelni a román márka eladásait, hogy a Dacia által gyártott gépkocsitípusok piaca Európában 1,7 százalékkal csökkent, az eurázsiai régióban pedig 3 százalékkal esett vissza. A Dacia a Sanderoból adott el a legtöbbet,150 ezret, így ez a típus volt a legnépszerűbb. A legtöbb járművet Románián kívül értékesítette a francia gyártó, összesen 404 ezret. Ebből 290 ezret Európában adtak el, ami 2,11 százalékos piaci részesedésnek felel meg – írta az Agerpres hírügynökség.


Népszerű volt a Sandero

Továbbra is Franciaországban a legnagyobb a Dacia népszerűsége, ott 94 ezret értékesítettek, ami 4,3 százalékos piaci részesedésnek felel meg, Németországban 47 ezret (1,5 százalékos részesedés), majd Algéria, Törökország, Spanyolország és Marokkó következik több mint 30 ezer eladott járművel. 2013-ban Nagy-Britanniában is elkezdték forgalmazni a Dacia két típusát a Dustert és a Sanderót, amelyekből 17 ezret adtak el.

Romániában a gyártó több mint 12 százalékkal növelte eladásait tavalyelőtthöz képest, összesen csaknem 25 ezer gépkocsit értékesítettek, amivel a Dacia mintegy 32 százalékos szeletet hasított ki magának a román autópiacból. Az európai gépkocsigyártók egyesülete által múlt héten közölt adatok szerint tavaly a Dacia növelte legnagyobb mértékben eladását az Európai Unióban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.13
A közlekedési és beruházási miniszter visszavonta a MÁV-ot a svájci használt Stadler GTW....
2026.09.13
Kitart a szupergazdagok lendülete, augusztusban is úgy vették a luxusautókat a magyarok, mintha ez....
2026.09.13
Az előzést nem csak tábla tilthatja, számos olyan helyzet létezik, amikor a KRESZ szerint tilos....
2026.09.13
A Formula–1 történetéből is jól ismert legendás imolai versenypályán folytatta első teljes....
2026.09.13
A 14.31 kilométeres Tényő-Ravazd szakasszal kezdődött az Uni Győr Rally szombati napja, és már az....
2026.09.13
Most még egyke, de 2028-tól már sorozatban gyártják a brit sportkocsit, melyet követ egy diétát....
2026.09.12
A baleset - megelőzésről nem lehet elégszer beszélni, mert mindig lehet aktualitása. Most egy....
2026.09.12
Hétvégén olyan maranellói autóknak kerülhetnünk a közelébe a Hungaroringen, amiket halandó ember....
2026.09.12
Az amerikai hatóságok 11 ember halálával hozzák összefüggésbe a repeszgránátként viselkedő, kínai....
2026.09.12
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az....