Mazda MX-5

Lesz következő generációja az MX-5-nek

2022.04.29.

Noha nem alaptalan a félelmünk, hogy egyszer kikopnak a valóban izgalmas sportautók, egyelőre úgy tűnik, hogy az MX5-ért nem kell még aggódnunk, egy ideig még biztosan velünk marad.

Noha jól láthatóan SUV palettájának bővítésére fordítja a legtöbb energiát a Mazda, hiszen valamiből meg is kell élni, azért a japán autógyár továbbra is azon kevesek közé tartozik, akik nem felejtették el, hogy honnan jöttek. Ami a Porschénak a 911, az a Mazdának az MX-5. Egy olyan presztízsmodell, ami nélkül nem is lenne ugyanaz a márkaszellem. És bár rengetegszer temettük az őszinte puritán autózás utolsó mohikánját, úgy tűnik, hogy még mindenképp megéli az ötödik generációt is a legendás roadster.

Mi több, Joachim Kunz, a Mazda Europe termékfejlesztésekért felelős vezetője szerint már bőven fejlesztés alatt van az MX-5 utódja. Erről az Autocarnak nyilatkozott, melyben elmondta: „Az MX-5 a márkaikonunk, és mindig különlegesen kezeljük. Egyelőre úgy tűnik, hogy örökre velünk maradhat, ebben a méretben, ebben a felfogásban, és belsőégésű motorral. Persze egy nap majd mi is kénytelenek leszünk villanyosítani, de meg akarjuk tartani az eredeti koncepciót.” Kunz azt is hozzátette, hogy az MX-5 a japán gyár „babyje”, az európai divízió kevesebbet tesz hozzá, mint a városi terepjárókhoz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..