önvezető autó

Lincolnnal kezdődött meg Olaszországban az önvezető autók korszaka

2019.05.24.

Parma külvárosának egyik utcáit már egy ideje feltűnés és hírverés nélkül rója egy önvezető autó. Mostantól a kísérletet kiterjesztik az egész országra – írja legnagyobb olasz autós szaklap internetes kiadása, a quattroruote.it.

A speciálisan felszerelt Lincoln hibrid a Parmai Egyetem csúcstechnológiai részlegében, a VisLabban született, amely ma már az amerikai Ambarella céghez tartozik. Az amerikai és olasz szakemberek 2018 óta folytatnak előrehaladott kísérleteket az észak-olaszországi nagyvárosban a helyi önkormányzat engedélyével és támogatásával.

A napokban - több mint egy évvel a „smart road” elnevezésű olasz kormányprogram meghirdetése után – a közlekedési minisztérium engedélyt adott az önvezető autók közutakon, forgalomban történő széles körű tesztjeire egész Olaszország területén.

A kísérleti utak első két helyszíne Parma és Torino lesz. A minisztériumi dekrétum szerint pozitív eredménnyel zárultak a kísérleti járművek eddigi próbaútjai. A autókat alkalmasnak nyilvánították arra, hogy kísérleti jelleggel részt vegyenek a közúti forgalomban. A céget ugyanakkor kötelezték arra, hogy garantálja a maximális biztonságot. A kísérleti időszak alatt a Lincolnokban mindig tartózkodjon olyan tesztelő személyzet, amely adott esetben automatikus üzemmódból azonnal át tudja kapcsolni a járművet kézi irányításra.

Olaszországban eddig kizárólag a VisLab adott be kérelmet önvezető autók forgalmi helyzetben történő próbaútjaira.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....
2026.11.06
Mi lenne, ha nem kellene megvárni az első súlyos balesetet ahhoz, hogy kiderüljön, veszélyes egy....
2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....