biztosítás

A magyarok csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást

2015.07.05.

– A magyar turistáknak csupán 30-40 százaléka köt utasbiztosítást, miközben már napi néhány száz forinttól elérhető volna a szolgáltatás – mondta az M1 aktuális csatorna műsorában utasbiztosítási szakértő.

– A magyar piac fejlődési potenciálját mutatja, hogy az Európai Unió átlagában a külföldre utazók 80-90 százaléka rendelkezik utasbiztosítással – közölte Szabó Tamás. Tájékoztatása szerint a klasszikus baleset-, betegség- és poggyászbiztosításon túl a prémium termékek autós segítségnyújtási csomagot is tartalmazhatnak vagy fedezetet nyújthatnak egy családtag kórházi kezelése esetén a többiek meghosszabbított kinn tartózkodásának a költségeire is.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a leggyakoribb nyári sérülések a fürdőzéssel kapcsolatosak, ilyen a medúzák csípése, illetve az éles tengeri sziklák okozta sebek. Gyakori a fülgyulladás és a bokaficam is – tette hozzá. Jelezte, hogy amennyiben valaki úgy dönt, hogy meghosszabbítja nyaralását, a biztosítás is meghosszabbítható online a szolgáltatók honlapján.

Szabó Tamás elmondása szerint az utasbiztosítás hungarikum. A terméket ugyanis Cserkúti Engel Miksa pécsi fakereskedő alkotta meg 1907-ben azt követően, hogy egy svájci vasútállomáson egy mozdonyból kipattanó szikra felgyújtotta a bőröndjét, és a vasúttársaság elzárkózott a kártérítés megfizetésétől.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..