Beszállítók

Magyarország autótükör-gyártó nagyhatalom

2014.02.03.

Ébreszti az elalvó vezetőt és baj esetén segítséget is hív a multifunkciós tükör, melyben a tolatókamera képe is látható.

Szerző: Boros Jenő

Robbanás szerű fejlődésen megy át az autók visszapillantó tükre, mely a hátralátás mellett térképek megjelenítésére és még sok más funkcióra is alkalmas, de már nem sokáig, mert hamarosan kamerák és monitorok váltják fel. A világon évente készülő minden kilencedik személyautóra magyar gyártmányú tükör kerül, ami évente hétmillió pár külső visszapillantót jelent. A folyamatosan fejlődő ágazat bázisa lett Magyarország, ahol több telephelyet működtet az Az SMR Hungary. A cég vezérigazgatója, Tibori Pál-Levente szerint a fejlődést jelzi, hogy árbevételük idén eléri a 320 millió Eurót, ami a 2011-es érték kétszerese, ennek is köszönhető, hogy az 1993-ban alapított cég foglalkoztatottjainak száma 2009-ben még 965 volt, tavaly már meghaladta az 1600-at, az értékesítés nettó árbevétele pedig a 81 milliárd forintot. Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a jövő tökre, a szakember elmondta, hogy sorozatgyártású autókban a kamera technológia megjelenése csak idő kérdése, ennek két változata lehetséges: az egyik az A-oszlopba épített TFT monitor, mely oldalankénti képet mutat, a másik megoldás a műszerfal közepén megjelenő teljes kép.

Jogi akadály és százéves megszokás

A rendszer elterjedését a jogi, vagyis közlekedésbiztonsági szabályozásokon túl a megszokás is akadályozza, hiszen az autókorszakban felnőtt 2-3 nemzedék a jobbra vagy balra nézést tanulta meg. Az előrejelzések szerint az oldalra épített kamerák és monitoros külső visszapillantó rendszerek megjelenés 2018 és 2020 körül várható a szériagyártású autókon. Közben a hagyományos belső visszapillantó-tükör is szélesebb látószögűvé válnak, így az elől ülő szülők a közlekedés biztonságot veszélyeztető hátrafordulás nélkül is láthatják a gyerekeket.

A közúti közlekedésben való részvételre egyedi forgalomba helyezési engedélyt kellett kérni a Volkswagennek, mert az XL1-es autón külső visszapillantó-tükrök helyett kamerákat alkalmaztak: a német konszern szakemberei szerint ezen a vizsgán átmenni nem volt kevésbé nehéz feladat, mint megtervezni a száz kilométeren egy literes fogyasztású autót, melynek szuperd-iétáját a kisebb légellenállású kamerák is segítették.  

VW XL 

Közel száz éve jelent az autókon és a hatvanas években még az is luxusnak számított, ha a belső visszapillantó tükrét éjszakai állásra lehetett billenteni, hogy ne vakítsanak a jármű mögött haladók reflektorai. A klasszikus egy állású tükröknél a domborított üveglapra ezredmilliméternél vékonyabb ezüstréteget gőzöltek, majd erre vitték fel a védőréteget. A kétállásúaknál a nem plánparallel üveg hátsó síkja 3,5 fokkal eltért a nappalitól, és erre állítva csak a beeső fénysugár négy százalékát verte vissza. Az új modelleknél már nem kell mechanikusan állítgatni, mert az elektrokrómos belső tükör magától elsötétedik az érzékelők fénymérései alapján.

Év autója külső visszapillantó nélkül

Sokáig külső tükrök nélkül forgalmazták az autókat, mert a jogszabályok nem tették kötelezővé, így ezek nélkül nyert 1965-ben Év autója címet az R16-os Renault. Aztán jött a másik véglet: az elmúlt húsz évben egyre több funkciót kaptak a tükrök: először belekerült az iránytű és hőmérő, majd az amerikai Gentex az ezredfordulón beleépítette a telefon kihangosítót, és a segélyhívó gombjait, melyekkel az USA-ban mentőknek vagy tűzoltóknak lehetett jelezni, a címet automatikusan jelezte az on star vagy e-call rendszer. Napjainkban ez a légzsákok kirobbanásával automatikusan történik.

Már az sem újdonság, hogy a tükör félig áteresztő üveglapja mögé épített kamera folyamatosan figyelik a vezetőt és ha szemhéját gyakrabban vagy hosszabb időre lehunyja, akkor hangjelzéssel ébreszt a rendszer, melynek élénkítő permetező változatát is kipróbálták. A Hale cég tükrében a világító diódák jelzik a taxióra állását. Napjainkban már többmillió autóban szériafelszerelés a külső tükörbe épített irányjelző, valamint a sávváltást segítő holttér figyelő kamera, a tolatás segítő változat pedig szinte valamennyi modellhez megrendelhető.

Több ezer tragédiát lehetne megelőzni

A biztonsági eszköz fontosságát jelzik az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Ügynökségének (NHTSA) adatai, melyek szerint évente 18 ezer ember sérül meg figyelmetlen tolatás miatt, közülük háromezren súlyosan, 44 százalékuk 5 éven aluli.

A Toyota már évtizede kínálja a Corollát a kocsi orrába épített kamerával, mellyel biztonságosabb a garázsból, kapualjból vagy kereszteződésből való kihajtás, hiszen egy prizma segítségével mindkét irányba képes figyelni a vezető, miközben ő még takarásban van. A prémiummárkák után tömegmodellekhez is rendelhető körkamerás rendszer: a Nissan Note 360 fokos rendszerének kamerái négy nézetből  (hátra, előre, jobb oldalra és felülnézetből) segítik a könnyebb és biztonságosabb parkolási és tolatási manővereket.

Periszkóp helyett digitális rendszer

Az alacsony autóknál periszkópos megoldást is alkalmaztak: előre menetben is ilyet használt az idei eco maraton lapos járművében a fekvő vezető és ilyennel tolatott az 1978-as Mercedes CW311-es sportkocsi is, ám ez ez a megoldás rontotta a formát és növelte a légellenállást. A 24 órás Le Mans versenyen győztes autók után az utcai modellekhez is beépíti majd digitális visszapillantóját az Audi: az R8 e-tron modellnek sincs hátsó szélvédője, ezért hagyományos tükrök helyett a vezető kamera és monitor segítségével tolathat. A Samsung Active Matrix Organic Light Emitting Diode organikus anyagai már alacsony feszültségszinten is fényt bocsátanak ki, így egyáltalán nem igényelnek háttér-megvilágítást.

C4 tükre

SMR Group

A világszerte hatvanezer embert foglalkoztató és évi negyvenmillió külső tükröt gyártó SMR Group 2012/13-as forgalma 1 milliárd euró volt. A Samvardhana Motherson Group, (a Samvardhana hindi szó, jelentése folyamatos, állandó fejlődés, a Motherson pedig az anya és fia a tulajdonosi háttérre utal) a világ 43. legnagyobb - és egyben a legnagyobb, fejlődő országban lévő központtal rendelkező - autóipari beszállítójaként számos alkatrészt gyárt személygépkocsikhoz, szinte a világ összes autógyárának. A külső és belső tükrök mellett lökhárító rendszereket, ajtópaneleket, komplett műszerfalakat, kábelkorbácsokat, klímaberendezéseket és más alkatrészeket is gyárt.

Volvo concept

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..