BAHART

Már a főszezon dübörög a balatoni hajózásban - így járnak a kompok

2024.07.08.

- A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a tóhoz látogatókat. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, már hétköznapokon is lehet hajózni. Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp - jelezte a BAHART.

A katamaránok a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód-Badacsony között, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy akár gyakrabban is, ha a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli. Emellett 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó.

Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója közölte, idén is sokan keresik a vállalat hajózási úti céljait, az előszezon végéig már 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben.

A menetrendi hajókon 158 ezer utas utazott, 61 ezer utas próbálta ki a sétahajókat, ami 38 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és már 534 ezer utas használta a kompszolgáltatást, ami 20 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ebben az időszakban csaknem 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, ami majdnem 40 százalékkal haladja meg az előző évi számot - ismertette a vezérigazgató.

Kedvezményeit is bővítette idén a társaság: a nyári szünetben június 22. és szeptember 1. között a Kajla útlevéllel rendelkező 6-11 éves gyerekek díjmentesen hajózhatnak a BAHART menetrendszerinti, települések közötti járatain. Június 1-től a menetrendi hajókon jól bevált családi jegytípust terjesztették ki a séta- és gyerekhajós programokra is, a gyermekek számától függetlenül kedvezményes, fix díjjal.

A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak. A BAHART jegypénztárakban az utasok SZÉP kártyával is fizethetnek, a sorban állást pedig elkerülhetik, mert előzetesen is megvásárolhatók a hajójegyek a jegy.bahart.hu oldalon.

A megszokott gyerek- és bulihajókon kívül két újítással is készül idén a BAHART. A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART. A különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként - írta közleményében a társaság.

Fotók: BAHART

A főszezon során egy videósorozat is készül, amelyben a BAHART munkatársai mutatják be a társaság történetét, hajóflottáját, jövőképét, innovációit, valamint régi és legújabb hajóit. A sorozatot a BAHART közösségi média felületein láthatják majd az érdeklődők.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.07
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers és a munkanaphatástól megtisztított index alapján....
2026.09.07
Miközben a német óriások ezres nagyságrendű leépítéseket jelentenek be, a Mazda más szervezeti....
2026.09.07
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és....
2026.09.07
Az Autós Nagykoalíció (ANK) a 2026/2027-es tanévben is meghirdeti az autószerelő, autószerelő....
2026.09.07
Folytatta páratlan sorozatát Molnár Martin a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3), miután....
2026.09.07
Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek - áll a hatóságok....
2026.09.07
Hogy igazi, régimódi Audinak lenni előny vagy hátrány, azt mindenkinek a saját értékrendjére bízom....
2026.09.07
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az....
2026.09.07
Megkezdődött a visszaszámlálás az European Bike Week® 2026 kezdetéig: szeptember 8. és 13. között....
2026.09.07
Az új, 315/60 R22.5 méretű Ecopia Range abroncsok közel 300 000 kilométert tettek meg a kormányzott....