ContiTech

Már készül az elektromos jövőre a makói ContiTech I. rész

2021.11.05.

Idén eddig 90 dolgozójával bontott szerződést a makó CintiTech, év végéig további 140 ember elbocsátása várható. A leépítés mögött chiphiány mellett az autóipar elektromos átalakulása áll, a cég műanyagtermékek arányának növelésével igyekszik alkalmazkodni az új helyzethez. Közben folyamatosan tárgyal a vezetés a szakszervezetekkel a december végén lejáró kollektív szerződésről.

Gyárlátogatással egybekötött sajtótájékoztatóra hívta október közepén a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói ügyvezető igazgatója, Szűrszabó Levente az újságírókat, ami egyfajta háttérbeszélgetés is volt. Az apropót az adta, hogy sok németországi és helyi döntés született a közelmúltban és folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel a kollektív szerződésről.

Személyi bejárat Makón - kerékpáros város.

– Itt vagyok a gumigyárba – mondja a helyi napilapot tudósító újságíró kolléga, merthogy Makón a ContiTech még mindig gumigyár. Az, hogy meddig hívják így a helyiek, nem tudni, most még jogos, döntő többségben gumival dolgoznak, de elindult már a műanyag technológia korszaka is. A pörgős üzembejáráson láttunk is ilyen alkatrészeket, az igazgató megmutatta az egyenes alapcsőből formázott termékeket, ahol persze a merevebb darabokat rugalmas gumi köti össze.

– Könnyebb és méretpontosabb a műanyag, jobban lehet vele dolgozni és karbonlábnyoma is kisebb, hiszen ezek már újrafeldolgozhatóak – mondta az igazgató, hozzátéve, kibocsátásuk 10-20 százaléka áll ilyen alkatrészből. Ezeket jellemzően már elektromos autókba szerelik be a megrendelők.

A makói gyár termelése ezzel együtt 80-90 százalékban még hagyományos belsőégésű motoros autók hűtő-fűtő rendszereihez készül, és nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy ez az arány egyre csökken majd. Persze az elektromos autókban, főleg a régebb óta készülőkben is van még gumi, de ezek a gyártók is hamarosan – például a következő modellváltáskor – áttérnek a műanyag alkatrészekre.

Szűrszabó Levente és jövő műanyagalapú alkatrésze.

Bonyolult az elektromos autók hűtési, fűtési rendszere, sokkal távolabbi pontokat kell összekötni, mint a hagyományos belsőégésű motoros autóknál, plusz persze még magukat a méretes akkumulátorokat is fűteni, illetve hűteni kell. A gyárlátogatáson láttunk is ebből mintát, bőven három méter feletti, négy métert közelítő hosszúságú, valamelyest már készre szerelt csőpárt mutatott az újságíróknak az igazgató.

A műanyagkorszak eljövetele környezetvédelmi szempontból is előrelépés jelent majd Makón, a gumi nagy nyomással, gőzzel készül és meglehetősen energiaigényesek a hozzájuk használt autoklávok.

– Makó a Continental zászlóhajója volt és marad is reményeink szerint, amiben segít a munkatársak elkötelezettsége, sokan 20-25 éve dolgoznak a cégnél – mondta az igazgató, hozzátéve, nem küzdenek fluktuációval Makón, ami nagy szó az iparágban.

Gyártórészleg a makói üzemben.

Erősek a hűtő-fűtő üzletágban, de van hova fejlődniük. Gyengeségeik közé sorolta az egység hiányát, hogy nincs összhang a menedzsment és a dolgozók, valamint a szakszervezetek között. Sajnálja azt is, hogy nem tudnak hosszabb munkabaleset mentes időszakot felmutatni, ezen még sokat kell dolgozniuk.

Kiderült, a közeli múlt balesetei érzelmi alapú feszültségkeltést is hoztak, a balesetek kivizsgálásában azonban teljes transzparenciát tudnak biztosítani a kollégák számára. Fontos az átláthatóság, de folyamatban levő vizsgálatot nem kommentálnak.

– Gyengeségünk az új technológiák alkalmazása, nehéz a műnyagalapút bevezetni, és nagy a kihívás az e-mobilitás területén is. Az elmúlt három évben jelentős nagy projekt nem érkezett a makói gyárba, amely három éve folyamatosan veszteséget termel – mondta meglepő őszinteséggel az igazgató, hozzátéve, a jelenlegi megrendelésekből az látszik, hogy 2022-ben visszaeshet a termelés. Azt prognosztizálja a német vezetés is, hogy a jövőben felesleges kapacitásokkal fognak rendelkezni Makón.

Kézimunkaigényes a gyártás a ContiTechnél. Fotók: Kovács András

Az e-mobilitáshoz még nincs olyan hosszú távú projektjük, ami megnyugtató lenne. A globális félvezetőhiány miatt vevőik sem tudják összeszerelni az autókat, leállnak a gyárak, vagy csökkentik a műszakokat, van olyan üzem, amelyik idén már meg sem indítja a sort. – Egyre kevesebb a belsőégésű motoros jármű, nem néhány százalék esik ki, hanem sokkal több, drasztikus a csökkenés. A múltban nem tartottunk lépést az iparág fejlődésével, ezt a lemaradást be kell hoznunk – mondja az igazgató, hozzátéve ez csak a kollégákkal együtt mehet, fontos, hogy tartós munkabéke alakuljon ki Makón.

Írásunk második részét itt olvashatják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....
2026.02.25
A Bosch új funkciója kényelmesebbé teszi a fékezéseket. A technológia sima, rázkódásmentes....
2026.02.25
A hátunkon és a derekunkon túl más testrészünk komfortjáról is gondoskodna a Mercedes. ..
2026.02.25
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek....
2026.02.25
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is kritikával illette a 2026-os szabályokat és....
2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....