Tesla

Már a Tesla is nehezen bírja akkumulátorokkal?

2019.07.21.

Aggasztó hírek érkeznek a Tesla háza tájáról. Hiába a saját akkumulátor-gyár, a nem túl távoli jövőben már ők is nehezen fogják bírni alapanyaggal.

Tudtuk jól, hogy a villanyautózás sem lesz fenékig tejfel, az pedig csak az utóbbi években kezdett körvonalazódni, hogy éppen a technológia szíve, az akkumulátor ellátás lesz a legnehezebb kérdés az elektromos autózás világában. Tehát a zöldautózásnak is megvan a maga keresztje, nem mindenki rendelkezik annyi lítiummal, mint Kína, illetve úgy látszik, hogy a saját „gigafactory” gyártás sem tökéletes megoldás az akkumulátor kérdésre.

A Tesla elsők között lépte meg ugyanis, hogy saját akkumulátor gyárat hozott létre, hogy könnyenben tudja ellátni villanyautóit, ezzel begyorsítva a gyártást, és növelve a gyártási kapacitást. Azonban most még tőlük is aggodalomra okot adó hírek érkeztek, hiszen komoly akksi hiánnyal számolnak, globális hiányra hivatkozva. Mindezt egy ipari konferencián árulta el a Tesla, ahol több beszállítójukat is értesítették a rossz hírekről.

Azt is hozzátették, hogy jelenlegi aggodalmuk a távolabbi jövőbe tekint, rövidtávon egyelőre rendelkeznek a megfelelő kapacitással, viszont az autóiparra globálisan hatással lesz az alapanyag-hiány. Ráadásul a kezdeti számításokkal ellentétben nem csak a lítiumból szenvedhetnek hiányt, a kép jóval átfogóbb ennél. Említették többek között a rézt, illetve a nikkelt is. Utóbbi kijelentést erősíti meg a Reuters jelentése is, miszerint évek óta befektetés-hiányban szenved a rézipar, és egyre kevesebb az erőforrás a további terjeszkedésre. Ellenben a világ legnagyobb réz kitermelője, a Freeport-McMoRan például terjesztkedést jelentett be az Egyesült Államokban és Indonéziában is.

Ha már réz, a jelentések szerint nem csak a villanyautók tesznek hozzá a globális problémához, hanem a különböző okoseszközöket gyártó gigamárkák is. Csak az Alphabet Nest személyes asszisztens rendszere és az Amazon Alexája 1,5 millió tonna rezet használhat fel 2030-ig., ami borzasztó nagy ugrás a jelenleg használt 38 000 tonnához képest. Pont ezek a nagy gyártók járulnak nagyban hozzá, az autóipar már komoly akadályokba ütközzön, ha a rézről van szó.

Éppen ezért a Tesla úgy döntött, hogy inkább nikkelre fókuszál, ha akkumulátor-gyártásról van szó, és igyekszenek kevesebb kobaltot használni a katódokhoz. Utóbbi ráadásul Kongóból érkezik, ahol köztudottan gyermekeket dolgoztatnak az iparban. További megoldásként megvizsgálják annak lehetőségét, hogy ausztrál vagy amerikai bányákkal felvéve a kapcsolatot, új tengelyt alakítsanak ki az alkatrész ellátásban.

Mindeközben a többi gyártó is kacérkodik a saját akkumulátor-gyár létesítésében, a Mercedes-Benz például előrehaladott munkálatokat folytat Németországon belül, hogy képes legyen ellátni vadiúj EQ modellpalettáját, amely komoly villanyautó offenzívát indít a piacokon. Persz nem csak a prémium márkák, de egyéb hagyományos gyártók is bejelentették már, hogy számtalan új villanyautóval, vagy egyéb elektromos hajtással ellátott hibriddel lépne piacra az elkövetkezendő években. Azonban ugyanezzel a problémával ők is szembesülhetnek, illetve az sem megoldott jelenleg, hogy mi lesz az elhasznált akkumulátorok tárolásával, újrahasznosításával.

Forrás: 
Tesla

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....