Honda

Maszkot húznak az autókra is a japánok

2021.01.28.

Maszkot az autóra? Japánban már létezik: 50 euróba kerül és 1 év garanciát adnak rá – írja az automoto.it olasz autós szakportál.

Az autók légszűrői is hatalmas technológiai fejlődésbe kezdtek a Covid miatt. Az egyik ilyen újdonság egy speciális bevonat, amely képes semlegesíteni az utastér levegőjébe kerülő vírusokat.

A járvány kitörésének pillanatától nyilvánvaló volt, hogy az autós technológia ezen a területen robbanásszerű fejlődésbe kezd majd. Így is történt. Sorra születnek olyan új megoldások, melyeknek célja az utastér higiéniájának garantálása, a vírusok és egyéb kórokozók kiszűrése.

Először néhány kínai autógyár állt elő különféle filterekkel, most pedig megérkezett Japánból az autókra húzható maszk.

Persze senki ne gondolja, hogy egy olyan könnyű textilmaszkról van szó, melyeket mi is hordunk. Ez nem sebészi maszk, sem pedig az elhíresült FFP2 szabvány, de mindenképpen megvédi az autóban ülőket a kívülről támadó kórokozókkal szemben.

A Kurumask nevű szűrőről van szó, mely a Honda gyártmánya. Úgy alakítottak ki, hogy rengeteg márka és típus utastéri légszűrőjére fel lehessen tenni.

A gyakorlatban ez az autómaszk nem csak a kívülről támadó vírusokkal szemben véd, hanem folyamatosan szűri és fertőtleníti az utastérben cirkuláló levegőt is.

A cink-foszfáttal ellátott speciális felület nem csak megakadályozza a vírus méretű szerves anyagok behatolását, hanem el is pusztítja azokat. Az alapvető különbség az eddigi szűrőkhöz képest, hogy azok csupán külső gátat képeztek a vírusok előtt, míg a Honda maszkja aktívan pusztítja is őket.  

Az autómaszkként definiált szűrő hatékonysága nagyon magas: 15 percnyi levegőforgatás után 99 százalékos. A maszk külső felületén felhalmozódott vírusok semlegesítéséhez több időre, kb. 24 órára van szükség.

A csere évente vagy 15 000 kilométerenként ajánlott.

A japán városi használatra szánt kis Honda autókban felszerelt Kurumask ára körülbelül 50 euró. Az később dől majd el, hogy a maszkot integrálják-e az európai autópiacon értékesítendő modellekbe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....