A dilemma kulcsa az ősidők óta ismert fizikai jelenségben, a tehetetlenségi nyomatékban rejlik: minél súlyosabb egy autó, annál nagyobb teljesítmény kell a mozgatásához, a nagyobb teljesítményhez pedig nagyobb motor kell, újabban pedig – az elektromosítás korszakába lépve – nagyobb akkumulátor.

 A hibrid és tisztán elektromos meghajtású járművek növekvő népszerűségével ez a probléma időszerűbb, mint valaha, az akkumulátorok súlytöbblete ugyanis határt szab a teljesítmény növelésének, ezért aztán javában dúl az autógyártók között a verseny, amely arról szól, hogyan lehet minél kisebb térfogatba és tömegbe, minél több elektromos energiát préselni.

A gyakran külön utakat járó Mazda erre is egy forradalmi megoldást kínál, és a súlycsökentési versenyben nem az akkumulátor, hanem a karosszéria tömegének csökkentésével próbálkozik.  A japán autógyártó szénszálas technológiában gondolkodik, kihasználva a karbonalapú anyag ama tulajdonságát, hogy pihekönnyű és nagy szilárdságú.

A Mazda szabadalmában lefektetett eljárás lényege, hogy a szénszálas idomok keresztirányú rétegekből vannak összepréselve, így "kvázi-izotróp" anyag jön létre, amely minden irányban egyenletes szilárdsággal rendelkezik, és nagy ellenállást tanúsít a deformációs vagy feszítő erőkkel szemben.

A Mazda a szénszálas kasztni, illetve alváz kifejlesztéséhez a karbonkompozitok gyártásában nagy tapasztalattal rendelkező Nippon Steel Chemical & Material vállalat szaktudására támaszkodott. A partnerség révén a Mazda hozzáférhet a japán vállalat fejlett technológiáihoz és létesítményeihez.

A súlycsökkentés mellett a szénszálas karosszéria környezetvédelmi előnyökkel is jár. Az acél vagy alumínium gyártása jelentős energiabefektetést igényel, míg a szénszálas kompozit anyagoknak kisebb a szénlábnyomuk. Emellett a könnyebb járművek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, ami alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményez.

Lehetne még sorolni a technológia számos más előnyét is, de szem előtt kell tartani, hogy egy szabadalom annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A levédett autóipari ötleteknek ugyanis se szeri, se száma, és gyakran maguk a vállalatok se tudják előre, hogy valaha szárba szökken-e a korszakalkotónak tűnő innovációjuk, ezért jobbnak látják, ha addig is „lepapírozzák” az ötletüket.