Peking

Megkezdődött az eltűnt maláj repülő utasai hozzátartozóinak kártérítési pere

2023.12.01.

Megkezdődött a hét elején Pekingben az a kártérítési per szigorú biztonsági intézkedések mellett, amelyet a 2014-ben eltűnt maláj repülőgép kínai utasainak hozzátartozói kezdeményeztek.

Egyelőre sem a bíróság, sem a külügyminisztérium nem közölt egyebet az üggyel kapcsolatban. A járat 2014. március 8-án történt eltűnésének körülményeit közel egy évtized után is rejtély övezi. A Boeing 777 típusú utasszállító Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, de csupán 38 perccel a felszállás után megszakadt vele a kapcsolat. A fedélzeten 239-en tartózkodtak, 227 utas és 12 főnyi személyzet. Az utasok közül 154-en kínai állampolgárok voltak.

A repülőgép sorsával kapcsolatban különböző elméletek merültek fel. Feltételezések szerint az Indiai-óceán déli részén zuhant le. Hosszú ideig tartó kutatás eredményeképpen a gépnek csak néhány darabját találták meg.

Az eset Pekingben hatalmas felháborodást keltett, az utasok hozzátartozói rendszeresen tüntettek, mert kifogásolták, hogy a légiirányítók nem intézkedtek a radarernyőkről eltűnt gép helyének meghatározásáról, és általában a malajziai hatóságok nem foglalkoztak kellő gondossággal a katasztrófával.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....