Tesla

Meglepő fordulat: Elon Musk kiszáll a buliból

2024.12.24.

A milliárdosnak új ötlete támadt anyagi javainak további halmozásához.

 

Az elektromos járműveknek a vártnál jóval kevesebb értékesítése egyre több gyártót arra késztet, hogy átgondolja, merre is haladunk és milyen károkat okozunk globálisan a feltölthető autókkal (gazdaságilag és a személyes történetek, tehát az elbocsátások szintjén).

A válság természetesen nem kíméli a Teslát sem, amely mindig is az elektromos autók szinonimája volt. 2003-as megalakulása óta nagy előrelátással összpontosított erre a technológiára, akkor, amikor még a nulla kibocsátású jövőt gondolatban is lehetetlennek tűnt elérni. Az amerikai cég időközben valódi hatalommá vált és az egyre erősebb verseny ellenére már annyi profitot felhalmozott, hogy megengedheti magának, hogy a még újabb technológiák fejlesztésének is szentelje magát. A vállalat a fenntartható mobilitást tűzte ki célul és most úgy tűnik, hogy egy új technológiával kísérletezik. A legfrissebb pletykák szerint a Tesla az első hidrogénautóján dolgozik.

A hidrogén az elektromos energia egyik leghitelesebb alternatívájává válhat. Fenntartható és biztonságos, nincsenek autonómiai korlátjai, nem kell előre tervezni az utazást a töltőállomások elhelyezkedése szerint és gyorsabb ellátást is garantálna, még akkor is, ha kihívást jelentenek a magas költségek és a tárolási nehézségek. A hidrogén egy, még felfedezésre váró út, amelynek célja valójában az lenne, hogy legyőzze az elektromos áram korlátait. Ez a technológia egyelőre nagyon drága, de a Tesla már dolgozik azon, hogyan válhat ez kivitelezhető és megfizethető, hatékony rendszerré.

Ne feledjük, hogy az amerikai gigafactory jelentős erőforrásokkal rendelkezik, így Elon Musk hidrogénbe történő befektetése minden bizonnyal nagy gyorsulást eredményezhet az ágazat számára. Bár ezt a fordulatot hivatalosan még nem erősítették meg, a Tesla állítólag már 2026-ban bemutatja első hidrogénautóját, ez lesz a Model H.

Forrás: quattromania.it, derapate.allaguida.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.11.14
Szegediként írígykedve néztük a jugókat akik Fityójukkal rendre megfordultak  városunkban. Ki hinné....
2025.11.14
A tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben, ezáltal minden adott ahhoz, hogy....
2025.11.14
Niki Lauda 2019 májusában bekövetkezett halála után egy évvel özvegye, Birgit 30,5 millió euróra....
2025.11.14
Sikeresen földet ért pénteken a Sencsou-20 legénység visszatérő űrhajója, miután korábban....
2025.11.14
Korábban az európai márkák alapítottak autógyárat, Kínában. Most egészen más üzleti húzásról van....
2025.11.14
Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új....
2025.11.14
A Közlekedési Múzeum oldtimer járművein, egy Ikarus 311-es és egy Faros Ikarus 66-os autóbuszon....
2025.11.14
Az Érdi Járási Ügyészség többrendbeli lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki autómosók....
2025.11.14
Zürich, Cardiff és Párizs új szabályt vezet be: minél nehezebb az autó, annál drágább a parkolás. A....
2025.11.14
Vagyunk néhányan, akik sokat autóznak – és van Shane Somers, aki egymaga új rekordot állított fel.....