jármű

Megváltoznak a jogosítványok

2024.07.24.

Van, ahol már működik az új rendszer.

 

Július 1-jétől SMS-ben és e-mailben is értesíthetnek bennünket arról, hogy hamarosan meg kell újítanunk a vezetői engedélyünket. Üzenetet kaphatunk az érvényesség lejárta előtt harminc nappal és ha nem tettünk eleget e kötelezettségnek, akkor egy nappal a lejárat után is. Ez nyilvánvalóan hasznos, hiszen nem kell észben tartanunk a megújítás dátumát és nem érhet meglepetés egy közúti ellenőrzés során. De van, ahol már ennél is tovább léptek és magasabb szintre emelték a kényelmet. Bevezették a digitális jogosítványt.

Ennek előzménye, hogy az Európai Parlament Közlekedési Bizottsága számtalan tervet vázolt az elmúlt időszakban. Meg kell tárgyalniuk például, hogy hány éves kortól lehessen nehéz tehergépjárművet vezetni, hogy az egyes országokban érvényben lévő irányelvtől függetlenül előírják a 0,2 gramm/liter véralkoholszintet a kezdő sofőröknek, hogy uniós szinten egységesen szabályozzák a gépjárművekben a mobil használatát és hogy az autós iskolák képzésébe be kellene iktatni többek között a vezetőtámogató rendszerek használatát és információk átadását a károsanyag-kibocsájtásokra vonatkozóan. Ezek még vita tárgyát képező javaslatok.

Abban viszont teljes az egyetértés, hogy az Európai Unióban be kell vezetni a digitális jogosítványt. Ez nem más, mint a dokumentum virtuális változata, amely igazolja a vezetésre való alkalmasságot és minden tekintetben egyenértékű a papír változattal. Elegendő hozzá egy mobiltelefon és nem kell többé aggódni, hogy otthon felejtjük, megrongálódik, elveszik az okmány.

A digitális jogosítvány előnyei:

  • az Európai Unió valamennyi tagállamában elismert érvényesség,
  • nagyon magas szintű dokumentumbiztonság,
  • alacsonyabb a dokumentumhamisítás kockázata,
  • bármikor elérhető,
  • az információk – pontok, gépjárműadó, büntetések, az okmány érvényessége – valós időben frissülnek,
  • a megújítási eljárás iránti kérelem közvetlenül az alkalmazásból elérhető,
  • az érvényesség lejárta előtt automatikus értesítés a megújítás szükségességéről.  

A sok előny ellenére, aki kéri, annak a papírforma továbbra is lehetőség marad, így azok számára is lehetőség lesz a fokozatos alkalmazkodáshoz, akik kevésbé ismerik a digitális eszközöket.

A virtuális dokumentumot remélhetőleg hamarosan bevezetik hazánkban is. Az EU tagállamok közül legutóbb Olaszországból érkezett a hír, itt júliustól már mindenki számára elérhető a digitális vezetői engedély.

Forrás: beactive.it, fastweb.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....