Kaposvár

Megvan az első város Magyarországon, ahol önvezető autóbusz jár

2026.03.13.

A város a már használatban lévő két elektromos autóbusza mellé 11 csuklós, 23 szóló, 6 midi, és két önvezető buszt vásárol.

Kaposvár városvezetésének fejlesztési tervei sokszor megelőzik a korukat. Ilyen volt a sűrítettgáz-üzemű helyi járatú autóbuszok beszerzése 2015-ben, ilyen ma a teljes autóbuszflotta lecserélése elektromos járművekre.

Bár ezek a projektek nem olcsók, irányt mutatnak és párhuzamba állíthatók a kormányzat politikájával, amelynek az a törekvése, hogy az emberek Budapesten kívül is megfelelő életminőségben éljenek, ugyanolyan lehetőségeket nyújtsanak számukra, mint a fővárosban vagy az agglomerációjában élőknek.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere beszámolt arról, hogy a támogatási szerződésnek köszönhetően a város a már használatban lévő két elektromos autóbusza mellé 11 csuklós, 23 szóló, 6 midi, és 2 önvezető buszt vásárol, valamint 30 elektromos töltőt, 20 korszerű utastájékoztatóval felszerelt úgynevezett okosbuszmegállót épít, valamint elektronikus jegyrendszert vezet be.

Az autóbuszok közül 15 már idén júniusban megérkezik, a flotta jövő tavaszra lesz teljes, ezzel Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és ugyancsak az első, ahol önvezető autóbusz jár - emelte ki.

A településvezető kitért arra, hogy terveik szerint Kaposvár fenntartható modellváros lesz, modell a magyar és a hasonló gondokkal küzdő európai településeknek is, ennek alapja az energiahatékonyság és a fenntartható közlekedés.

A több mint 10 évvel ezelőtt vásárolt, sűrítettgáz-üzemű buszokat felváltó új járműflottával csökken a városban a károsanyag-kibocsátás, mérséklődik a helyi tömegközlekedés évi 1,1 milliárd forintos vesztesége, és nő a szolgáltatás színvonala a járatok sűrítésével, és azzal, hogy a midibuszok olyan utcákba is eljutnak, ahová a régebbi járművek nem tudtak - hangsúlyozta a polgármester.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....