Corvette

Megvették, hazavitték, majd 42 évig hagyták porosodni - így lett csúcstartó egy Corvette C3-as

2024.06.02.

Megvették, hazavitték, majd 42 éven át hagytak érintetlenül porosodni a garázsban egy Corvette C3-ast. Így lett a négy évtizeden át tétlenségre kárhoztatott sportkocsi a világ feltehetően legkisebb futásteljesítményű C3-asa.

Az autóipari „ásatagokra” vadászó WD Detailing csapata bukkant rá egy ohiói elhagyatott garázsban, s felfedezésük szemlátomást olyan hatással volt rájuk, mint „Indiana” Jonesra a Szent Grál.

A harmadig generációs Chevrolete Corvettet ujjnyi vastag por borította, a pótkerékben és a légszűrőjében „többgenerációs” egérfészek volt, de ezenkívül a remek sportkocsinak gyakorlatilag kutyabaja. Alapos tisztítás után eredeti pompájában tündökölt kívül-belül. Hogy milyen elváltozásokat okozott az autó motorjában, váltójában és felfüggesztésében a több évtizedes tétlenség, az túlmutat e cikk szűk keretein.

Az egészben azonban inkább az az érdekes, hogyan fordulhat elő, hogy valaki vesz egy vadonatúj és nagyon menő, nem mindennapi sportkocsit, majd sosem használja.  Merthogy a WD Detailing autóvadászai szerint az ismeretlen tulajdonos megvette 1982-ben az autót, a kereskedésből a 33 mérföldnyire (53 kilométerre) lévő garázsába vitte, majd otthagyta, és azóta ott állt érintetlenül.  A kétszáz lóerős autó kilométerszámlálója ugyanúgy 33 mérföldet mutatott, mint 42 évvel ezelőtt.

Az ismeretlen tulajdonos érdektelenségére az egyik magyarázat az, hogy autógyűjtő vagy Corvette rajongó lehetett, és tudta előre, hogy a rá következő évtől, 1983-tól a C3-ast már nem fogják gyártani, és az ő autója emiatt felértékelődik, s majd valamikor eladja. De valamiért mégis megfeledkezett róla.

A kilométeróra bizonyosan nincs áttekerve, és a WD Detailing csapata él a gyanúperrel, hogy az autó jelenleg a világon a legkisebb futásteljesítményű harmadik generációs Corvette, amelyet 1967-től 1982-ig gyártottak.

A belül lévő kellékek – kormány, sebességváltó, kartámasz, székhuzat stb. – ugyancsak arról tanúskodnak, hogy az autót a vásárlás óta senki se használta. Erre erős bizonyítékul szolgál az is, hogy a sportkocsi belül megőrizte az új autókra oly jellemző illatot is. Az autóban minden gyári, még a kerekekben lévő levegő is - mondják.

Vagyis 42 évesen még mindig vadonatúj, mondhatni, amolyan autóipari „időkapszula”.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....