Mercedes-Benz

Mercedes-Benz Sprinterek a mentőknek

2014.03.03.

A magyar mentés gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá válik, erről a kormány egyik stratégiai partnere, a Daimler AG gondoskodik – mondta Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Zsámbékon, ahol 10 új Mercedes-Benz Sprinter mentőautót vehetett át az Országos Mentőszolgálat.

Szijjártó Péter hozzátette: Magyarország egyik stratégiai fontosságú céljának eléréséhez, a mentés fejlesztéséhez egy az országban működő, csúcstechnológiát képviselő vállalat járul hozzá azzal, hogy a legmodernebb autókkal látja el a magyar mentőszolgálatot. Az államtitkár emlékeztetett arra: a kormány 2012 szeptemberében indította el uniós finanszírozással azt a programot, amelynek célja a magyarországi mentés fejlesztése. Ennek keretében 200 új autó kerül a mentőszolgálathoz, közülük 178 mentőautó. A most átadott járművek biztonságosabbak, gazdaságosabbak és környezetkímélőbbek a korábbiaknál, és az Országos Mentőszolgálat legkorszerűbb kocsijai - fűzte hozzá.


Sprinterek sorakozója

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár rámutatott: a beszerzéseknél azt tartották szem előtt, hogy egységes, 21. századi mentőszolgálatot építenek. Figyelembe vették például azt is, hogy a kocsik belső elrendezése ergonomikus legyen, országosan azonos munkakörnyezetet biztosítva, azonos eszközökkel. Az államtitkár jelezte azt is, hogy a mentőautókat az új elektronikus mentésirányítási rendszer eszközeivel szerelték fel. Kiemelte: egységes nemzeti egészségügyi szolgálat megteremtésén dolgoznak.

Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a Mercedes-Benz "még soha nem kapcsolódott annyira a magyar hétköznapokhoz, mint manapság", és nagyunk büszkék arra, hogy hozzájárulhatnak Magyarország céljainak eléréséhez.


Jobban csúszik

Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mentők számára kiemelkedően fontos munkaeszköz az autó, mellyel a lehető leggyorsabban, de maximális biztonságban kell közlekedni. "Miközben a legmagasabb szintű betegellátásra törekszünk, a legjobb és legkorszerűbb járművek vannak segítségünkre" - mondta.

Fókuszban a balesetmentes közlekedés

A Mercedes-Benz Sprinter mentőautók átadása kapcsán a Mercedes-Benz Hungária Kft. stratégiai partnere, a drivingcamp Hungary 10 mentő-gépkocsivezetőnek vezetéstechnikai kurzust biztosított. Európa egyik legkorszerűbb közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai központjában a hagyományos szimulációs megoldások helyett az „éles helyzeteket” a gyakorlatban, valós körülmények között lehet gyakorolni. A legmodernebb technológiával készült hidraulikai elemeket tartalmazó tanpálya óriási segítséget nyújt minden közlekedési résztvevőnek, így a megkülönböztető jelzést használó járművek, például mentőgépkocsik vezetőinek is.


Kint van a vízből...

A Mercedes-Benz márka számára a balesetmentes közlekedés víziója kiemelt kutatás-fejlesztési szempont, amely megvalósítása érdekében a márka a különböző műszaki innovációk mellett a vezetők képességeinek fejlesztésére és a MobileKids program révén a gyermekek biztonságos közlekedésre való felkészítésére is nagy figyelmet fordít.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2012-ben Magyarországon is elindította a Daimler AG által létrehozott MobileKids programot, amelynek keretén belül a szülők, gyermekek és tanárok egyaránt hasznos oktatási anyagokhoz juthatnak a biztonságos közlekedés témakörével kapcsolatban, valamint különböző rendezvényeken és digitális tartalmak segítségével játékosan sajátíthatják el a közlekedés alapvető szabályait.


A tréning benne van az alapárban

A járművezetők felkészültségének javítása érdekében a Mercedes-Benz Driving Events jegyében 2014. február 6-tól minden Magyarországon átadott új Mercedes-Benz személygépkocsi vezetője az autó alapárának részeként jogosult vezetéstechnikai tréningen való részvételre a drivingcamp Hungary tanpályáján. A tréning a 2014. február 6. előtt értékesített személyautók, illetve az egyéb járművek vezetői számára költségtérítéses formában, de a csillagos márkától megszokott, magas színvonalon érhető el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....