brit autóipar

Meseautótól a Merkurig 44. rész – Brit márkák Magyarországon I.

2020.02.19.

Az Austin-Morris pároson kívül még tucatnyi brit márka fordult meg a hazai piacon

Magyarországon 1930. december 31-én 13394 darab személygépkocsi volt forgalomban, s e mennyiségnek nagyjából két százalékát tették ki a brit gyártmányú gépkocsik. Azaz ki lehet jelenteni, hogy a szigetországi márkák marginális szerephez jutottak a hazai piacon, ám próbálkozások mindig történtek.

 

A Danuvia kísérlete

A Pesti Tőzsde című gazdasági lap 1938. elején arról írt, hogy a Danuvia Ipari és Kereskedelmi Rt a csepeli szabadkikötőben összeszerelő üzemet kívánt létrehozni. Először a Hillmannt említették partnerként, majd az Austin, a Morris és más brit márkák is felmerültek. 1938. végén már a tervek meghiusulásáról szólt egy cikk. A Danuvia levéltári iratanyagában egyelőre nem sikerült e tárgyalások nyomára jutni, ráadásul a Pesti Tőzsdén kívül másutt nem is jelent meg hír erről a tervről, így számos kérdés felmerül…

 

Arrol-Johnston

Az Arrol-Johnston a brit, egész pontosan a skót autóipar úttörője volt, hiszen első autójukat még 1895-ben készítették. Ugyan hivatalos reklámban nem szerepelt, de úgy tűnik Róna Márk leginkább mezőgazdasági eszközökre szakosodott cége, az „Angol gépkülönlegességek forgalmi vállalata” 1910-1911. folyamán néhány Arrol-Johnston gépkocsit is importált Magyarországra.



Bedford

Hermann Géza 1934-ben megállapodott a General Motors európai vezetőségével a konszernhez tartozó márkák hazai képviseletéről. A hazai iparvédelem képviselői elkeseredett cikket írtak arról, hogy engedélyezik a 200 fontos Bedford alváz behozatalát, amikor a hazai tehergépkocsi-gyártás sorvad. A prózai igazság az, hogy 1935-ben 1 azaz egy darab Bedfordot sikerült eladni, így félelmük megalapozatlan volt.

A második világháború után, a bevezetőben említett 1947-es egyezmény égisze alatt néhány Bedford is érkezett. 1976-ban a Budapesti Nemzetközi Vásáron is bemutatták a Bedford típusait, de a hazai állomány továbbra is elhanyagolható volt.

 

BSA

A Brimingham Small Arms Company nevének megfelelően lőfegyverek gyártására jött létre, ám az 1880-as évekótől kerékpárokat, majd 1910-től motorkerékpárokat is gyártottak. Ezen kívül 1907-1940 között próbálkoztak személyautókkal is, de nagyobb sikereket csak az általuk birtokolt Daimler ért el.

A BSA 1929-ben bemutatott három- és négykerekű járművei felkeltették Urbach László figyelmét. Urbach korábban a Majláth cégnél dolgozott, majd 1929-ben önállósította magát. A belga Sarolea és a brit BSA motorokon kívül utóbbi kisautóiból is importált néhányat:

„Ahol csak megjelenik, nagy feltűnést kelt a Bugattihoz hasonló kis BSA túrakocsi, amelyet Urbach László hozott keréken Angliából… A háromerekű BSA autó ideális közlekedési eszköz, mert kevés üzemfogyasztása miatt épp úgy megfelel városi használatra, mint túraautónak” - írta a Sporthírlap 1930-ban. Később Urbach saját maga is használt egy BSA négykerekű kisautót.

Urbach László BSA kisautója. Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum)

 

Daimler/Lanchester

H.J. Lawson 1896-ban megalapította a brit Daimler vállalatot, s a német cégtől megvásárolta a névhasználati jogot is. 1910-ben a fentebb említett BSA tulajdonába került az üzem, akik 1933-ban a Lanchestert-t is bekebelezték. 1960-ban a BSA eladta a párost a Jaguarnak.

Magyarországon 1912-ben a Bárdi József Automobil Rt foglalkozott tolattyús motorral kínált Daimlerrel. A Charles Yale Knight-féle ötlet lényege, hogy a szelepek helyett alkalmazott tolattyúkkal csendesebb, kiegyensúlyozottabb lesz a motor működése. Ám a magas olajfogyasztás, az állandó benzinszivárgás és a magasabb előállítási költségek miatt a Knight-féle motor csak luxusautókon terjedt el az 1910-es és 1920-as években.

A Daimler és a Lanchester a második világháború előtt, 1938-ban tértek vissza a hazai piacra. Honthy Hanna harmadik férje, Rácz László aki a Citroënnel, majd az Alfa Romeoval foglalkozott, a háború kitörése előtt a Daimler/Lanchester párost is felvette repertoárjába. Sőt még a háború után, 1948-ban is engedélyt kapott egy kisebb mennyiség behozatalára.

(Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár)

 

Commer

A Commer teherautókkal először Urbán Alfréd és dr Barna Frigyes próbálkoztak 1934-ben. Majd 1938-ban Hermann Géza is kiállította e járműveket bemutatótermében, s abban az évben 4 darabot sikerült értékesítenie.

Balogh József-karosszériás Commer az 1937-es Concours d'Elegance szépségversenyen

 

Hillmann, Humber, Talbot

A Hillmmann képviselettel az 1920-as és 1930-as években többen is próbálkoztak, így John Fowler, Urbán és Barna majd a Zsille testvérek, végül 1938-ban Hermann Géza. A legjobb év 1937 volt, ekkor 12 darab Hillmann talált gazdára.

1938-ban Hermann standot bérelt a Budapesti Automobilkiállításon: „Láthatók voltak itt a Hillman 1.4 literes négy- hengeres középkocsi, a 3.2 literes hathengeres válaszfalas ötüléses kocsi, a Hillman Minx 1.2 literes négyhengeres csukott kiskocsi, a Humber Snipe típusú 2.5—3.2 liter közötti hathengeres kocsijai, végül a Talbot remekbe készült 3.2 literes aluminium hengerfejes luxus-sport szalonkocsija”. Ugyanebben az évben sikerült az egyetlen értékelhető eredményt elérni a Talbot-val: „Jávor Pál, a kitűnő színész a Hermann Géza vezetése alatt működő Autókereskedelmi Kft.-től remekbe készült Talbot-kabriolét vásárolt. A kocsi, ahol megjelenik általános feltűnést kelt” - jelentette az Autó-Motor. Az Esti Újság azt is megemlítette, hogy a nyolchengeres autó 17000 pengőbe került.

Talbot...

.

... és Hillman az 1937-es Concours d'Elegance-n

A második világháborút követően, a többször említett 1947-es egyezmény részeként több szállítmány Hillman és Humber érkezett: Ocskay Zoltán könyvében 52 darab Humber Super Snipe-ról írt, amelyekből a HM és az ÁVH kapott nagyobb mennyiséget, de a csepeli Weiss Manfréd gyár igazgatója, a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium is átvett egy-két darabot. Rendeltek továbbá 18 Humber Pullman Limousine kocsit is, amelyből 10 darab az ÁVH állományába került. A Hillmann Minx kisautóból kb. 40-50 érkezhetett.

Hillman a pesti utcán, 1973-ban (Forrás: Fortepan/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény)

Jowett

A Daimlernél említett Rácz László egyik fennmaradt levélpapírjából kiderül, hogy 1948-ban engedélyt kapott néhány Jowett Bradford kisáruszállító importjára. A pontos mennyiség nem ismert, de egy 1960-ból származő kimutatás szerint akkor még 3 Bradford volt forgalomban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....