Mesél a szakértő – Használt autó vásárlás autószerelőtől | Autoszektor
használt autó vásárlás

Mesél a szakértő – Használt autó vásárlás autószerelőtől

2019.09.08.

Sajnos nem csak a vevőt, minket is sikerült becsapnia az eladónak.

Azt hiszem, hogy ha az ember hibát követ el, akkor azt el kell ismerni, pestiesen szólva, bele kell állni. Eddigi öt éves működésünk során – bevallom – ekkora bakot még nem lőttünk, pedig sok szándékos megtévesztést megelőztünk már. Ezt most nem sikerült, érthető az ügyfél csalódottsága. De tényleg a mi lelkünkön szárad ez a csalódás? Lássuk!

Kell egy BMW

Ügyfelünk már visszajáróként rendelt újabb használt autó vásárlás előtti átvizsgálást. Két évvel ezelőtt egy Ford Mondeo átnézése kapcsán már találkoztunk, tehát minden jól indult. Most 3-as Touring BMW-t keresett, első körben egy 325xi-hez mentünk ki, de amikor körbe mértük a kocsit kiderült, hogy szerkezeti elemeket is javítottak korábban rajta, így az a vizsgálat ezen a ponton félbe is szakadt.

Ennek az autónak sikerült korábban annyira jól az átvizsgálása, hogy visszatért az ügyfelünk

Pár nappal ezután újabb megrendelést kapunk, ezúttal egy 320 Touring volt a kiszemelt autó. A szemle egyeztetésekor megtudtam, hogy az eladó nem kereskedés, hanem egy srác, aki maga is autószerelő, a járművet ezért a saját műhelyében lehetett megtekinteni, még aknája is volt.

A hirdetés szövege szerint tökéletes motorikus és esztétikai állapotban lévő volt az autó és őszintén szólva egyikben sem kellett csalódnunk. „El kell jönni és meg kell nézni, nem bánod meg, ha ilyet keresel” – zárult a hirdetés.

Nem volt hiányérzetünk

A rétegmérésen is bíztató eredményeket kaptunk, bár mindegyik ajtó és mindkét hátsó sárvédő volt már korábban javítva, a fényezés szép volt és sehol sem ment 380 mikrométer fölé a műszerünk, ennyi belefér.

A diagnosztikai lekérdezés során a motorvezérlés hibakód mentes volt, az ESP rendszerben 3 törölhető kommunikációs hiba volt, a központi elektronikában tárolt pót vízszivattyú hibát viszont nem lehetett törölni, ezt fel is tüntettük a digitális szemlelapon és további szakműhelyi kivizsgálását javasoltuk.

Még a 192.000 km körüli futásteljesítményt is sikerült a diagnosztikai berendezéssel alátámasztanunk.

A szerelő megoldotta

Kezdjük is egy diag-jegyzőkönyvből kölcsönzött részlettel!

Külön felhívnám a figyelmet a táblázat 4. sorára: katalizátor – van.

A verdiktünk a nyilvántartások szerinti időszakos karbantartás esedékességén, a feltárt szivattyúhibán és a korábbi javításokon kívül nem tartalmazott semmi elrettentőt (ezek sem azok), úgyhogy igazán mondhatom, hogy nyugodt szívvel ajánlottuk ügyfelünknek megvételre a kocsit.

Persze ez nem igaz, mert ajánlani semmit sem szoktunk, de a közös mérlegelés eredménye mégis az lett, hogy az ügyfél megvette a kocsit.

Azt gondoltam, hogy jól megérdemelt szabadságomat töltöm, amikor jött egy e-mail az ügyféltől, hogy szeretne visszahívást kérni. Az első szabad negyed órámban felhívtam és a következőkről számolt be.

A kocsi 2 hónap múltán eladósorba került. Ennek az okát nem is kérdeztem, de nem is mondta. Arról tájékoztatott, hogy a kocsira jött egy vevő, akinek kb. az első mozdulata az volt, hogy a motortérben a katalizátort kereste, majd közölte, hogy az bizony nincsen benne, hanem egy csővel van pótolva.

Hát nem nagyon kaptam levegőt, mert ilyen még nem is történt velünk. Aztán kezdtem el tüzetesebben vizsgálni a korábbi képeket. A motortérről, ha nincs például komolyabb olajfolyás, vagy egyéb hiba, akkor egy átfogó fényképet szoktunk csinálni ez most is így történt, íme:

A kollégámat, akit a vizsgálattal megbíztunk telefonon faggattam ki, szánta-bánta ő is, de férfiasan bevallotta, miután a diagnosztikai lekérdezés alapján nem merült fel probléma, ő sem nézett a motortér mélyére a szemlén.

Az eladó autószerelő

Vannak ugye ezek a sztereotípiák, hogy használt autót idős emberektől, hölgyektől és autószerelőtől kell venni, mert azok nem nyomják ki a kocsi szemét, keveset használják és/vagy értenek hozzá és szívükön viselték a járgány sorát.

Mindegyik cáfolható és mindre láttunk már sok ellenpéldát, most az autószerelős ellenpélda következik. Igaz, hogy a kocsi elég jó műszaki és esztétikai állapotban volt, de a katalizátor ezek szerint tényleg nem volt benne.

Ügyfelünk beszélt vele telefonon, rajta is számon kérte a dolgot, aki be is vallotta, hogy igen, a jobb teljesítmény érdekében lett kiváltva az alkatrész.

Ezzel nagyon sok baj van. Rögtön itt van az tény, hogy ez illegális és tilos. Az autó a forgalmi engedélybe beírt környezetvédelmi normát a katalizátorral képes csak teljesíteni. Ennek eltávolítása engedélyköteles, amire viszont a felügyelet soha, de soha nem adna engedélyt a korábban említett okok miatt. (Olyan ez, mint a részecskeszűrő eltávolítás, vagy a kipufogógáz visszavezetés kikötése a rendszerből.)

A következő probléma, hogy mindezt elhallgatta a vevőjelölt elől, és persze előlünk is. Nem csak úgy éppen nem jutott eszébe, hanem tett arról is, hogy a kocsi vezérlő elektronikája se hiányolja a katalizátort.

Nagyon gáz továbbá, hogy ez az autó 19 nappal a vizsgálatunk előtt műszaki vizsgázott valahol. Azt nem tudom, hogyan ment át katalizátor nélkül a vizsgasoron, biztosan nem figyeltek eléggé…

Most aztán nem tudom, hogy

áldozat vagyok, vagy bűnös?

Bűnös vagyok, mert egy ilyen szintű hibára nem tudtuk felhívni az ügyfél figyelmét, akit emiatt most lehet, hogy anyagi kár is ér majd, vagy legalább is ő is kénytelen lesz elhallgatni a tényt az eladáskor.

A cikk írásának időpontjában nem találtam az autó hirdetését.

Áldozat is vagyok, mert a Facebook oldalunkra kaptunk az ügyféltől egy negatív (nem ajánlom) értékelést az ügy leírásával az egész sajnálatos incidens miatt. Sajnos korábban, amikor a Mondeo-t néztük neki, illetve a szóban forgó autó előtt, amikor a másiktól eltanácsoltuk pozitív értékelés nem érkezett…

Mi is mindig tanulunk

Öt éve vizsgálunk ügyfeleink részére autókat. Aki követi a Mesél a szakértő rovatot, az a legnagyobb fogásainkat olvasta már. Most újabb rafkós trükk ellen vérteztük fel magunkat, őszintén sajnáljuk, hogy ezt ilyen áron kellett megtanulnunk.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....