Mesél a szakértő – Készíts elő még egy milliót | Autoszektor
szakértő

Mesél a szakértő – Készíts elő még egy milliót

2019.10.13.

A 100. rész: tekintélyes, szép és erős, 8 éves 5-ös GT BMW. Ha minden jó, bőven ötmillió felett tud. De minden jó?

Mielőtt belekezdünk, szeretnék egy örömteli tényt rögzíteni:

A 100. Mesél a szakértő esettanulmányunk következik.

Majdnem napra pontosan 5 évvel ezelőtt, 2014. október 4-én indítottuk útjára itt az Autószektoron a Mesél a szakértő rovatot. Akkor alapítottuk szakértő kollégáimmal a használt autók vásárlás előtti, független, helyszíni átvizsgálására szakosított cégünket, amely immár a legrégebben a piacon lévő cég ezzel a tevékenységgel Magyarországon.

Akkor már 5 éve vettem fel használt autók állapotát és úgy gondoltuk, hogy a felhalmozódott tapasztalattal – ami nagyságrendileg 5.000 jármű átvizsgálását jelenti – kezdeni kellene valamit, szervezettebb formában. Azóta, csak a vállalkozás keretein belül 1.200 jármű átvizsgálását végeztük el az általunk kidolgozott technológiával.

Amint belefutunk egy nem szokványos esetbe, vagy kirívóan rossz állapotú használt autóba, azonnal billentyűzetet ragadunk és bemutatjuk kedves olvasóinknak a történetet – Mesél a szakértő. A téma iránt érdeklődőknek folyamatosan frissülő Facebook oldalt és a Tudatos használt autó vásárlók csoportját is fenntartjuk, immár több ezer követővel. Tessék csatlakozni!

Jubileumhoz méltó autót veszünk górcső alá

Múlt héten, egy céges flottából kieső BMW 530 GT xDrive típusú autót vizsgáltunk. Az igazoltan Magyarországon vásárolt, 2. tulajdonosánál lévő autóban éppen csak elhagyta a 200.000 km-es kijelzést a számláló. Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk az ilyen autókra, hogy luxuskocsival van dolgunk, sokan örülnének, ha ilyennel járhatnának, én is…

Az extrákat is figyelembe vevő egykori, 2011. év végi új ára 22 millió forint felett volt, egy friss lekérdezés alapján az 530 és 535 GT xDrive modellekből a szóban forgó évjáratból 5 találat adódik a legnépszerűbb hirdetési portálon. Ezek ára 4,5 milliótól 6,1 millióig terjed, érdekes módon a (bevallott) futásteljesítmény nem korrelál a kínálati árakkal, inkább azt a kis 5-ös számot kell megfizetni, mert az plusz 54 lóerőt és 40 Nm-t jelent. (530d – 245/258 Le – 560 Nm, 535d 299 Le – 600 Nm)

Hol érdemes szétnézni?

Nagy kérdés a használt autó keresésnél, hogy a kínálat melyik végéről válogassunk. Egyszerűbb erre válaszolni, ha mondjuk Suzuki Vitarát, Ford Focust, VW Passatot, vagy más, olyan modellt keresünk, amiből nagyon sok van a piacon. Ekkor egyértelműen a kínálat felső harmadát érdemes böngésznie annak, aki jó állapotban lévő autót szeretne.

Ebben a kategóriában viszont inkább okosan kell keresgélni. Egyrészt a felhozatal igen karcsú, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a drágán hirdetett autó mögött nem egy, az autót túlértékelő gazda áll.

A „mi” példányunk

Elég jól el volt eresztve az 530GT extrákkal. A szériafelszereltségen túl többek között kértek bele éjjellátó asszisztenst (583.000,- Ft), nemesfa burkolatot (172.000,- Ft), „nagynavit” (732.000,-), elektromos árnyékoló rolókat (143.000,- Ft), komfortüléseket elöl memóriával (321.000,- Ft) és még sorolhatnám az összesen 4 millió 250 ezer forinta rúgó extralistát, de mind közül a legrosszabb ár-érték aránnyal bíró cucc a HUD (Head Up Display), vagyis a szélvédő információkat vetítő berendezés, ami új árán 405.000,- Ft-ért volt rendelhető.

A karosszériával lesz egy kis esztétikai munka

Ezt a kocsit egy cégvezető használta. Míg az autó utastere példás állapotban maradt, a külső bizony itt-ott már elszenvedett néhány sérülést. Fényezni kell az első lökhárítót, a motorház fedelet és még néhány kisebb kavicsnyomot is be kellene foltozni körben az autón. Ennél nagyobb a baj a hátsó vészhárítón, ott ugyanis egy lyuk is van a műanyagon, ezt fényezés előtt javítani kell. A jobb első ajtó be is van horpadva, itt a lakatosnak lesz dolga, mielőtt a fényező nekiállna a munkának.

Korábban is javították már a GT-t. A festékréteg mérés eredményei alapján kimutatható volt, hogy minden baloldali elem, a csomagtér ajtó és a jobb első ajtó sérült volt. A baloldali elemek pedig nem egy eseményhez kapcsolódóan voltak javítva, mert az első és a hátsó ajtó között még úgy is észleltem a színeltérést, hogy orvosi papírom van róla: színtévesztő vagyok.

Nagyon óvatosan számolva, legalább 250 ezer forintot kell áldozni a karosszériára, hogy a nagyon feltűnő hibák nélkül élvezhessük az autó szépségét.

A fék

Egy egri BMW-re szakosodott autószerelő mesternél jártam tavaly ilyenkor. Ők nem márkaszerviz, de mind a négy álláson bajor termékek voltak karbantartáson, a cég neve is sugallja, hogy legszívesebben a propelleres kocsikat szeretik. Elszoktam én már attól, hogy márkaszervizen kívül gyári alkatrészeket lássak, főleg, ha fékjavításról van szó.

Kérdeztem is a tulajdonost, aki tényleg feketeöves BMW-s, hogy az ügyfél kifejezett kérése-e volt-e a gyári féktárcsa-fékbetét kombó. Mondta azonnal, hogy nem! Egészen egyszerűen az van, hogy szinte a teljes utángyártott palettát kipróbálták már, de semmilyen kombinációban nem érték el a kellő tartósságot, minőséget, úgyhogy ők jó ideje már csak és kizárólag ezt ajánlják az ügyfeleknek.

Amikor a GT első fékjeit megláttam, már tudtam, hogy meg kell néznem a gyári alkatrészárakat hozzá. Nem számítottam rá, hogy majdnem 300 ezer forintot fog mutatni a kalkulációs program. A hátsó féktárcsa is vállasodott már, de annak most még semmilyen költségét nem vesszük figyelembe.

Motor és váltó, összkerékhajtás

A 8-fokozatú ZF váltó a motor 560 Nm-es nyomatékát az osztóművön keresztül mind a négy keréken igyekszik átadni az úttestnek. A szemlén szerencsére volt megfelelő hely kipróbálni, hogy húz egy ilyen teljesítményű Grand Turismo. Hát nagyon jól, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról.

Amikor kettesben és hármasban igyekeztem a maximális gyorsulást kipréselni a kocsiból, enyhe és ütemes rángatást éreztem magam alatt. Először még arra gyanakodik az ember, hogy egyenetlen az úttest, de akárhányszor próbáltam újra és újra éreztem a rángatást.

2.600 km-en belül szervizesedékesség, érdemes egy pillantást vetni a légszűrő állapotára

Azonnal rávágnánk, hogy váltóhiba, de az összkerék meghajtás miatt elbizonytalanodtam, úgyhogy ismét egri szakértő kollégámmal konzultáltam. Fotelből nem szakértünk, de neki is erős gyanúja támadt, hogy 200 ezer kilométeres futásteljesítmény után bizony az xDrive-ok osztóműve kezd rakoncátlankodni. Kérdésemre, hogy milyen javítási költségre számíthat a reménybeli új tulajdonos eléggé kiábrándító válasz érkezett.

Ha esetleg tényleg a váltó, és megúszható egy váltóolaj és szűrő cserével az ügy akkor, 150.000 körül kell készülni. Ha osztómű gond van, és a szerencsésebb esetet alapul véve javítható, akkor 300-350 ezer forintos számlára kell számítani, ha viszont csak a csere oldja meg a problémát, akkor ez az egy tétel is bőven a milliós költség fölé kúszik majd.

Sajnos végítéletet csak egy alapos szakműhelyi vizsgálat ad majd, reméljük, hogy nem a legrosszabbra kell felkészülni.

Gumiabroncsok

Vesszőparipám, hogy bár nagyon jól mutatnak a nagy kerekek az autón, arra is gondolni kell, hogy a 18 colos felniket körbegumizni önmagában is egy vagyon, arról nem is beszélve, hogy a nagyobb kerekek sérülékenyebbek is.

Az első abroncsok még rendben voltak, de két hátsó Pirelli erősen kopott volt már, profilmélységük nem érte el a 3 mm-t. Ez még akár le is húzhatna egy szezont, de semmiképpen sem a hátsó tengelyen, viszont mindkét hátsó gumi külső oldala le volt dörgölve és kisebb-nagyobb sérüléseket is láttam rajta. Úgyhogy mese nincs, legalább két gumit venni kell a BMW-re, ami a Pirellinél maradva, 245/50R18-as méretben nem áll meg 120.000 Ft alatt és akkor még nem beszéltünk a szerelési díjról, no, meg arról sem, hogy igényeséknél 4 db egyforma gumin fut az autó.

Sajnos emellett a bal első és a jobb hátsó alufelni is fény- illetve peremsérült volt, de ezzel sem számolunk ezúttal, van így elég költeni valónk már. De még nincs vége.

Szervizesedékesség

Ha ezek még nem lennének elég elrettentő számok, akkor a biztonság kedvéért még megemlíteném, hogy a műszerfali kijelzés szerint az időszakos karbantartás 2.600 km-en belül esedékes. Akármennyire is igyekszünk, erre is kell szerviztől függően 100-150 ezer forint tartalék.

Ez az autó jelez, de sok kocsi nem. Bár ezt a tényt mindig sulykoljuk, sokan nem veszik számításba, hogy ha nincs 100%-os bizonyosságom arról, hogy volt időszakos szervizelés az autón, akkor a legjobb és legbiztosabb, ha mindenképpen csináltatunk egy motorolaj cserét szűrővel, levegőszűrővel, automataváltó esetén váltóolaj cserét, magasabb futásteljesítményű autóknál vezérléscserét.

Visszatérve az 530d GT-re: most már az is köztudomású, hogy a 2009 után gyártott hathengeres BMW dízelmotorokban 200.000 km-es futásteljesítménynél megelőző jelleggel el kell végezni a csapágysor cserét a főtengelyen, mert igencsak hajlamos ez a motor beállni annak ellenére is, hogy mindig kap friss olajat a motor. Ezt a műveletet a vezérléscserével együtt javasolják elvégezni a szakik.

Ha volt pénz majomra…

…legyen banánra is! – tartja az immár szállóigévé érett mondás. A prémium autó, használtan is prémium, az alkatrészárak is „prémiumok” és a hozzá értő szerviz óradíja is „prémium”. Vagy megkapja egy ilyen autó, amit megkövetel, vagy szégyellnivaló, lekoszlott verda lesz belőle, ami néhány év leforgása alatt gazdasági totálkáros lesz magától.

Nem szerettem volna külön bekezdést szentelni ennek, de az első szélvédőn is éktelenkedik egy nagyobb kavicsnyom, és a motorház fedél belső burkolata is a múlté már, de ezekkel talán még együtt lehet élni, úgyhogy költséghelyként nem szerepeltetem.

Sok ez az 1+ milliós azonnali költség, vagy nem?

Hát kifizetni biztos, hogy sok! De ha azt vesszük, hogy vélhetően ezek után hosszabb ideig csak tankolnunk kell az autót, akkor nem annyira. Hiába veszünk 5-6 millióért autót, egy 8-10 éves kocsin már garantált, hogy előjönnek ezek a problémák. Minél összetettebb a technika, annál garantáltabb.

A megtalált hibák egy része természetesen szem előtt van és feltűnő, de akad köztük olyan, amit mi csak a tapasztalatunk és a nekünk segítő szakemberek tapasztalatai alapján tudunk megmondani. Egy biztos, aki használt autó váráslás előtt áll, annak a legkisebb költség egy független helyszíni vizsgálat, amelyen a kocsik főbb hibáinak nagy része biztosan felfedezhető. A többi döntés és pénztárca dolga.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....