hibrid

Miért létezik egyáltalán a mild-hibrid?

2020.01.17.

2019 egyik (részben) újdonsága és nagy slágere a mild-hybrid hajtás. Magyarul szokták enyhe vagy lágy hibridnek nevezni, de ezek az elnevezések mondhatni bántják az ember fülét, így mi maradnánk a “mild hybrid” kifejezésnél. De hibrid-e egyáltalán ez a technológia és van-e értelme valójában?

Bár már sokan sokszor megtették, vegyük át röviden, miről is van szó. Az autó, legyen az dízel vagy benzines, kap egy kisebb, jellemzően 48 Voltos akkumulátort, ami valamelyest csökkenti a fogyasztást és a szén-dioxid kibocsátást, emellett pedig kissé rásegít indulásnál így bizonyos szinten jobb gyorsulást biztosít.

Egyre többen használnak ilyen technológiát, a Mercedes, az Audi, a Volvo és a KIA mellett már a Volkswagen is bemutatta sajátját, amit eTSI néven első körben a 8-as Golf-ba szerelnek be. Utóbbi azért is különösen érdekes számunkra, mert ugyanakkora teljesítménnyel rendelkező turbós-benzines és azok mild-hibrid verziója is elérhető, így kis keresgéléssel ki is lehet deríteni, hogy a rendszer felára valahol 600 euró körül mozog.

Kevés plusz pénz egy hibridért, nem? Ha hibrid lenne, mindenképp kevés lenne, de ez valójában nem hibrid. Ez egy felpumpált start-stop rendszer, ami egyébként tényleg jobb gyorsulást biztosít ha nagy gázt ad az ember, de nem takarítunk meg vele jelentős mennyiségű üzemanyagot, CO2 kibocsátásban pedig néhány grammot segít.

De ha valójában nem is hibrid és úgy isten igazából nem ad hozzá sokat a vezetési élményhez, miért árulják? Egyrészt azért, mert manapság minden menő, ami hibrid. A környezetvédelem szem előtt tartása mindenhol rettentő fontos lett, ami természetesen nagyon is helyes, ugyanakkor kissé képmutató dolog hibridnek nevezni egy rendszert, ami egyszerűen nem az.

Persze kérdés, ki kezdte a képmutatást? A gyártók, akik ilyen névvel vonzzák az embereket, vagy a vásárlók, akik ugranak mindenre, ami hibrid, különösen, ha csak kevéssel kérnek érte többet, mint a hagyományos motorral szerelt társáért?

Sajnos erre nincs válaszunk, de a gyártók védelmére szóljon, hogy ők azt gyártják, amit megvesznek az emberek és ha az emberek hibridet akarnak olcsón, kapnak egy hagyományos autót minimális módosítással, amit majd hibridnek nevezünk és mindenki boldog lesz.

Ennél fontosabb érv a gyártók mellett, hogy jelenleg minden gramm szén-dioxid számít. 1 gramm csökkenés azt jelentheti, hogy a 2021-től 95 gramm/kilométer felett fizetendő bírságokon akár száz millió eurót is megspórolhatnak, így minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy alacsonyabb szén-dioxid kibocsátású modellek felé tereljék vásárlóikat.

Így összességében bár nem sok értelme van, mindenki boldog: a gyártók alacsonyabb szén-dioxid kibocsátású autókat adhatnak el, amivel összességében spórolnak, a vásárlók pedig szintén spórolnak egy keveset a fogyasztáson és amikor az autójukról kérdezik őket, büszkén mondhatják: „Hibridem van, nekem fontos a környezet.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A Volkswagen és a Volvo egyszerre indít nagyszabású toborzást. A kínált fizetésekből jól látszik a....
2026.04.06
Az A3-as autópályán egy sebességkorlátozás már napok óta felháborodást kelt az autósok körében. A....
2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....