javító műhely

Milyen hibák jelentkeznek az autókon százezer kilométer után?

2024.03.05.

Akár új, akár használt autó vásárlásáról van szó, senki sem tudhatja, hogy járművén milyen problémák jelentkezhetnek 100 ezer kilométer megtétele után. Ebben lehet segítségre az Auto Swiat által megosztott teszt eredménye – írja a Startitup nyomán a parameter.sk.

A tesztelés során több mint száz olyan járművet vettek górcső alá, amellyel 100 ezer kilométert tettek meg. Nemcsak a meghibásodásokra és a szervizelések gyakoriságára összpontosítottak, hanem a járművek vezetési tulajdonságait és tartósságát is értékelték. A végső eredményt a végén az autószerelők tették teljessé, akik az egyes autókat a legkisebb darabjaikig szétszedték, hogy megállapítsák az elhasználódás és korrózió mértékét, amik szabad szemmel nem láthatók.

A fotó csak illusztráció.

Ezek alapján az autók büntetőpontokat kaptak, és minél több volt ezekből, annál rosszabb volt az értékelésük. Mivel az értékelés a büntetőpontok alapján történt, gyakran megesett, hogy egyes autók azonos pozíción végeztek a ranglistán.

Egyes modellek meglepő eredményeket értek el. A listán a típus mellett zárójelben az autószerelők által megállapított problémák vannak feltüntetve. Íme, a top 10-es lista:

1. Audi A3 Sportback g-tron (hiba nélkül)

1. BMW M3 (hiba nélkül, 2 darabot teszteltek)

3. BMW Z4 (hiba és szinte elhasználódás jelei nélkül)

3. Audi A6 Avant sport 40 TDI S tronic (a parkolószenzor hibás jelet generált)

3. Seat Ateca 1.4 Eco TSI Style (kényelmetlen ülések)

3. Audi A4 Avan (szinte hiba nélkül)

3. VW T-Cross (felszíni korrózió)

8. Suzuki Swift Sport (korrózió)

8. Mazda CX-5 Skyactive-D 184 (korrózió a szeleptömítés alatt)

8. BMW 320d Touring (kozmetikai hiányosságok)

Az első húszba többek közt a Volkswagen és a Hyundai modelljei kerültek még be. A Škodának a Superb 1.4 TSI modellje érte el a legjobb helyet, mégpedig a 23.-at, míg a Fabia csak a 72. helyen végzett. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.27
 A pénteki nickelsdorfi célzott ellenőrzés során a rendőrség ismét a nehéz tehergépjárművekre....
2026.04.27
A francia megszerezte első győzelmét a szezonban, a fiatal csapattársa pedig kiesett, miközben a....
2026.04.26
Az 1930-as években a vásárlót nagy öröm érte, ha egy motorkerékpárhoz jutott. Ennek tortúráját....
2026.04.26
Apró, ám felismerhető frissítéseket kap a Toyota legeladottabb modellje Európában. ..
2026.04.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Új autó, de miért ilyen kicsi? ..
2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....