2001 áprilisában gurult le az első újkori Mini, ami akkor még a hagyományos hatchback formát hozta kötelezően, noha lemezei alatt már BMW technológiát hordott. Azóta számtalan kalandon átívelt a német kézben lévő, ám továbbra is nagyrészt angol gyártású Mini története, de valahogy mindig tudták tartani a lépést a korral, és a lehető legjobb döntésekkel tudtak reagálni a piaci igényekre. Így bővülhetett az angol márka kínálata egy szekrányajtós apró kombival, kabrióval és persze számtalan SUV-val, amik között annak idején még kupé is volt.

Egy közös van bennük: mind rendkívüli karakterrel rendelkezik, amibe könnyű beleszeretni. Ha egyszer magába szippant a Mini életérzés, attól nehéz szabadulni. Azonban a történet kezdete korántsem volt ennyire egyszerű. Ahogy a legtöbb autógyár indulásakor, itt is temérdek kísérletezéssel kezdődött a tervezés, hogy mire reagálna a legpozitívabban a piac. Áttekintve az újkori Mini generációkat, gyönyörű ívet rajzolt le a formaviláguk, minden változtatás logikusnak és organikusnak tűnik. Ki gondolná, hogy a gyártás előtt számtalan egyéb terv is az asztalon volt?

Amikor a BMW 1994-ben felvásárolta a Rover Groupot, két kulcsfigura állt az üzlet mögött: Bern Pischetrsider, a BM egykori igazgatója, aki azóta a Daimler vezérigazgatója lett, valamint Alec Issigonis, az eredeti 1959-es Mini dizájnere. Szóval mondhatjuk, hogy tudták mire készüljenek, amikor egy apró, ám annál legendásabb modell újragondolásába vágták a fejszéjüket. A 90-es évek végén a Rover és a BMW párhuzamosan, mondhatni egymás háta mögött kezdte meg a fejlesztéseket. Elsőként a Rover állt elő a Mini Spiritual koncepcióval, megkérdőjelezhetően igényes gömbölyű formákkal, tipikusan a sarokba tolt kerekekkel és Rover K-motorral, ami a hátsó kerekeket hajtotta.

Az 1997-es Genfi Autószalonon leleplezett tanulmányokkal szerettek volna elrugaszkodni a hagyományos Mini formáktól, és a háromajtós kaszni mellett egy ötajtóssal is előálltak, ami a Spiritual Too nevet kapta. Mégis gyorsan eldobták a terveket, ugyanis a BMW szerint a Spiritual páros 10-15 évvel meghaladta a korát – jelentsen is ez bármit. Pár hónappal később bemutatkozott az ACV30, ami már jóval minisebb elképzelés volt, nevével és sportcsíkjaival pedig a Mini Monte-Carlo rali győzelmének 30-dik évfordulójára emlékeztek.

Noha ezt a tervet is elvetették, a tanulmányautó néhány eleme erősen meghatározta a 2001-es végső változatot. Ráadásul a koncepció bemutatásával már megkezdték a vásárló közönség felkészítését, hogy érkezik egy újkori Mini. Volt azonban két koncepció, amik elnyerték a vezetőség tetszését. Mindkettő rendkívül hasonlít a végső változatra – igazából a kettő összegyúrása lett a befutó –, noha az egyiket az Egyesült Királyságban rajzolta David Saddington, a másikat pedig Németországban, a BMW müncheni dizájncsapatában Frank Stephenson, aki egyébként a BMW X5 tervezésében is résztvett.

Aztán 1997 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon bemutatkozott a végső Mini változat, viszont a gyártás további 3 évvel odébb volt. Szóval végső technikai megoldásokat nélkülözve, végül egy Fiat Puntot építettek át a bemutatóra. Ugyanakkor a formavilág kész volt: kerek lámpákkal, még gömbölyűbb utastérrel, lefelé görbített hűtőráccsal, és persze vidám szín kombinációkkal. Az első újkori Mini kinézete a mai napig meghatározza az oxfordi gyártású modellek karakterét, noha egyre inkább prémium irányba mozdítják a márkát.

Az idő a BMW-t igazolja, a Mini újraélesztése sikersztori lett, amiből a Rover Group nem sokat élvezhetett. A bajorok jelképes 7 dollárért adták el a cégcsoportot a Phoenix Consortiumnak. Végül további 695 millió dollárt locsoltak a cégbe, de így sikerült csődbe vinni 5 év alatt. Viszont a Mini már a BMW-é volt, nem a Roveré, úgyhogy a projekt nem esett a kukába, mint a brit autógyár. 20 évvel és 10 millió eladott autóval később, hálás lehet a BMW, hogy rendelkezik a Mini feletti jogokkal.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!