Mini Rocketman

A Mini sorozatgyárthatja egyik érdekes koncepcióautóját

2026.05.25.

Tizenöt évvel a bemutatója után sorozatgyárthatják a Mini Rocketman koncepcióautót.

Alig tizenöt évvel ezelőtt, 2011-ben a Mini bemutatta Rocketman nevű koncepcióautóját, amely egy kifejezetten vicces kinézetű, háromajtós városi kisautó volt, nevéhez hűen űrhajóra emlékeztető külsővel. Az ötlet akkor sok koncepcióhoz hasonlóan a kukában landolt, azonban úgy tűnik, Miniéknél visszatérhet az elveszett űrrakéta.

Holger Hampf, a Mini dizájncsapatának vezetője egy interjúban azt mondta, hogy a márka továbbra is gondolkozik az autó egy sorozatgyártott változatán. Szerinte a koncepció "izgalmas projekt", mivel a Mini kíváncsi arra, hogy mit lehet belepakolni egy "olyan kicsi, 3,6 méter hosszú autóba".

A Rocketman tényleg egy nagyon kicsi autó volt. Kompakt, háromajtós, és majdhogynem ugyanolyan nagy (vagy kicsi, nézőpont kérdése), mint az eredeti, 1959-es modell. A fő különbség a karbonváz, amely a 2010-es évek elején még inkább űrhajóra emlékeztető kinézetet adott az autónak. Belül négy ember férhetett el, papíron kényelmesen, és hátul pedig egy igen izgalmas, kinyíló csomagtérajtót rejtett. A tetőn a Mininél megszokott módon a brit zászló helyezkedik el, azonban gravírozva, ugyanis a teljes tető üveg.

A vonalai egyértelműen merítettek az eredeti modellből és az akkori futurisztikus dizájnelemekből egyaránt. A hátsó lámpa például kiemelkedett az autó testéből, kissé emlékeztetve az ötvenes évek amerikai autóinak hátsó, szárnyszerű lámpáira - amelyek természetesen szintén az űrhajóktól kölcsönözték a kinézetet. Hasonlóan a hátsó csomagtér ajtajához, az oldalsó ajtók is érdekesen nyíltak. Két forgópontjuk is volt, egyszer kiemelkedtek az autó oldalából, majdnem 90 fokban, majd onnan lehetett őket az autóval párhuzamosan nyitni.

A piac jelenleg teljesen más, mint tizenöt évvel ezelőtt, és egy ekkora autó ma még messzebb van az átlagtól, mint akkor, a belső technológiai fejlettségéről nem is beszélve. Aztán ott van még a biztonsági szabályok hada, amelynek kisebb autók kevésbé tudnak megfelelni, mint nagyobb társaik. Azonban ott a másik oldal, hogy olyan híres kisautók térnek vissza, mint a Twingo, ötvözve a nosztalgiát a futurisztikussággal. Ez a Rocketmanben már eleve megvolt.

Hampf szerint bármilyen új autót dobjanak is piacra, annak kiemelten biztonságosnak kell lennie, és a legfejlettebb vezetést segítő rendszereket is tartalmaznia kell, amely komplexitást és plusz súlyt jelent. Egy Rocketman koncepció-szerű modellnél ez nem csak rizikó, de dizájn- és helybeli kompromisszum. Hampf úgy fogalmazott, hogy a csapatával jelenleg is "tanulmányozzák ezeket a tényezőket". "Nem könnyű", mondta, "Azt meg kell hagyni."

Arról nem beszélt, hogy a Rocketman mikor látható gyártósorra küldhető állapotban, de amint megjelenik, könnyen a fent említett Twingo vagy a Renault 5-ös elektromos versenytársává válhat. Érdekes egyébként, hogy egyre több gyártó fordul a kisautók felé, mivel a piac egyre csak telítődik a nagyobbnál nagyobb SUV-kkel, így az a szegmens hemzseg a versenytársakkal. Jelenleg a Twingo, az 5-ös és 4-es Renault vannak jelen, illetve utóbbi Nissan Micra változata, mind elektromos modellként. Könnyen lehet, hogy az új Mini is az lesz.

Képek forrása: Mini

Forrás: 
motor1
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....