múzeum

Mobilitás és innováció Bécsben

2014.11.25.

November 28-tól a bécsi Műszaki Múzeumban két új kiállítás tekinthető meg, amelyek a mobilitás témáját vizsgálják különböző szemszögekből, és történelmi tárgyak, valamint csúcstechnológiát képviselő innovációk bemutatásával világítanak rá a közlekedés, a mobilitás és a mozgás közti kapcsolatokra.

Mobilitás – Az új múzeumi kiállítótér Az új "mobilitás" kiállítás 3000 m2-es területen mutatja be a közlekedés szerteágazó történelmét. Az új területen új megközelítésben teljesen új fényben jelennek meg a múzeum gyűjteményének régi, nevezetes darabjai, mint például a világ egyik legöregebb, még működőképes automobilja, a Marcis autó, az elektromos hajtású autók elődje, a Lohner-Porsche villanyautó, a "Hannibal" nevű lóvontatású vasúti kocsi, amely a világ egyik utolsó fennmaradt lóvontatta vagonja, a Mercedes 1950-es évekbeli legendás versenyautója, az "ezüst nyíl" vagy a világon még fellelhető öt Lilienthal egyfedelű siklórepülőgép egyike.


A kiállítás ugyanakkor a közlekedés jelenéről és jövőjéről is képet ad: a múzeum különféle termeiben látható jó néhány műszaki újítás is, többek közt például megtekinthető a csúcstechnológiának számító sugárfék, több elektromos motorkerékpár és hidrogén-hajtású autó.

A második, "In Bewegung" (Mozgásban) elnevezésű interaktív kiállítótermet a lokomóció alapvető elveinek játékos bemutatására szánták. 30 interaktív állomásán a 8 évesnél idősebb gyerekek vagy a felnőtt látogatók egyaránt kísérletezhetnek: megtapasztalhatják, mi is az a gördülő ellenállás, összehasonlíthatják egy teherautó tengelyének és egy vasúti kocsi kerekeinek mozgását, a Speedboxban próbára tehetik érzékeiket, és megtudhatják, elég ügyesek-e ahhoz, hogy átjussanak a billegő rohampályán.

A kerekesszék-szimulátort kipróbáló látogatók szembetalálják magukat azokkal a nehézségekkel, amelyeket ma egy kerekesszékes társuknak a mindennapi élet során le kell küzdenie. A biztonságos közlekedés fontosságát egy társasjáték demonstrálja, amelyben a játékosoknak különféle kockázatokat kell vállalniuk. A bejárat közelében található ezüstszínű "gyorscsúszdán" pedig a látogatók megmérhetik saját "csúszósebességüket"

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....