Mercedes

Most tiéd lehet egy F1 legenda 300SL-je

2022.02.13.

A fellelt állapot jelen esetben azt jelenti, hogy Juan Manuel Fangio után mi leszünk az elsők, akik beleülhetünk a legenda ülésébe.

Az nem újdonság, hogy egy autó árát drasztikus mértékben képes megnövelni annak eszmei értéke, múltja, vagy éppen előző tulajának személye. Döbbenetes pénzeket vagyunk képesek elkölteni az autósport történelem egy-egy ikonikus darabjára, mármint azok, akiknek telik ilyenre. Jó példa erre, hogy az indianapolisi NASCAR pálya egykori tégladarabjai több ezer dollárért keltek el. Most pedig itt a lehetőség, hogy egy Forma-1 legenda személyes autóját tudhassunk magunkénak.

Ezt az 1958-as Mercedes-Benz 300SL Roadstert ugyanis nem más hajtotta, mint az ötszörös F1 világbajnok, Juan Manuel Fangio – a csúcskategória történelmének egyik legsikeresebb, és talán legtehetségesebb pilótája. Maga az autógyár ajándékozta az argentin pilótának az autót a visszavonulása után, ezzel is megköszönve a számtalan győzelmet, amit a németeknek szerzett. Kilométerórája mindössze 72 951 km-t mutat, amit leginkább maga a legenda tekert bele Európaszerte, majd áthajóztatta szülőhazájába, Argentínába, ahol saját múzeumában volt kiállítva.

Szóval úgy kerül most kalapács alá az RM Sotheby árverésén, ahogy maga a mester hagyta. Ugyanazon az ülések, ugyanaz a kormány és váltógomb van benne. Még azok is képesek felmérni egy ilyen autónak az értékét, akik nem feltétlenül F1 fanok, hiszen nem minden nap adatik lehetőség egy ilyen példány megszerzésére. Ráadásul a 300SL önmagában is döbbenetes értéket képvisel. Nem is olyan rég értékesítettek egy sirályszárnyas változatot 6 825 000 dollárért, szóval ki tudja, hogy mennyiért kelne el egy Roadster változat.

Sajnos mi biztosan nem fogjuk tudni, ugyanis az RM Sotheby zártkörű aukciója után nem fogja elárulni az autó végleges vásárlási árát. A vásárlóra bízzák, hogy végül megosztja-e a világgal, hogy mennyibe került Fangio 300SL Roadstere. Az autóhoz készült egy gyönyörű kisfilm is, ami az alábbi linket tekinthető meg. Érdemes!

https://www.youtube.com/watch?v=qzvCjQQah1I

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....