motorkerékpár

Motorostalálkozó: szombat délután vonulnak, utcákat zár le a rendőrség

2015.05.09.

13. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Jótékonysági Motorostalálkozót és egyben rock fesztivált Győrújbaráton, az ifjúsági táborban. A csütörtökön kezdődött és vasárnap záruló rendezvény leglátványosabb része a szombaton 14 órakor kezdődő motoros felvonulás. Győrben és környékén emiatt óriási dugók várhatók.

Győrben május 9-én, azaz ma  14 óra 15 perctől  lezárják a 82-es számú főút bevezető szakaszát, a Szent Imre utat, a Szigethy Attila utat, az Ipar utat és a Nagy Sándor József utat.

15 órától a Ipar út, Mártírok útja, Bisinger József híd, Szent István út, 821-es számú elkerülő út, 83-as számú főútvonal kivezető szakasza, Királyszéki út, valamint a Győr-Ménfőcsanak, Hegyalja út a lezárásra ítélt terület.

A lezárásokat akkor oldják fel, ha a motorosok már elhagyták az útszakaszt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Látványos vonulásban idén sem lesz hiány, több ezer résztvevőre számítanak.

Ma este a nagyszínpadon ezek a programok és koncertek lesznek:

Paranoid 18:00
Kalapács-Rudán Atilla fiai társulat 20:00
Ossian 22:00
Erotic show 00:00
Zorall 00:30

A rendezvényt ingyen látogathatják:

Saját motorral érkező hölgyek

Május 9-e szombat 20 órától minden hölgy

14 éven aluliak. (diákigazolvány)

Mozgáskorlátozott vendégek

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..