utánpótlás

Múltidéző - Az automata váltó

2019.07.06.

Kétféle ember létezik. Az egyik típusba azok tartoznak, akik elismerik az automataváltók előnyeit, és a kényelmét, a másik csoportban pedig azok vannak, akik még nem próbálták. Miért fogalmaztam ilyen sarkosan? Azért mert napi szinten használok automata, és manuális váltós autót is, így megerősíthetem azt a tézist, miszerint a mindennapi közlekedésben nagyon jól esik a kényelem, amit például dugóban araszolásnál nyerhetünk vele. Több mint 100 éve már, hogy élvezhetjük ezt a luxust, nézzük hát meg, honnan is indult az automataváltók története.

live.staticflickr.com

Magyarok a világ járműgyártásában

Megszokhattuk már, hogy az autóipar korszakalkotó találmányaihoz a magyaroknak is bőven van köze. Nincs ez másként az automataváltó esetében sem. Két magyar nevet is meg kell említeni, akik nagyon sokat tettek a napjainkban is használt automataváló kialakulásáért, és elterjedéséért.

A magyar származású, de akkor már Amerikában élő feltaláló Bíró László, aki megelégelte nehezen működű, és kényelmetlen manuális váltós autójának nyűgjeit, és feltalálóként megalkotott egy olyan szerkezetet, ami kényelmesebbé, gyorsabbá, és pontosabbá tette a sebességváltást.  Az elkészült művet pedig szabadalmaztatta, viszont a még több precizitást igénylő tökéletesítéshez már nem volt elegendő tőkéje, így az akkor még gyerekcipőben járó, később gyáróriás GM vásárolta meg a szabadalmi jogait.

A másik mesebeli történet az 1900-as évek elején indult, aminek főszereplője a magyar tervezőmérnök Galamb József, aki ebben az időben kezdett az akkor még csak szárnyait bontogató Ford-társaságnál. A tehetséges, és szorgalmas tervezőmérnök hamarosan új megbízást kapott: Olyan váltót kellett terveznie, amelynek kezelése semmilyen előképzettséget, és tudást nem igényel. A korszak sebességváltói ugyanis olyan durván működtek, hogy sok felhasználó nem is tudta megfelelőn kezelni, és működtetni azokat, így gyakran idő előtt meghibásodtak. Galamb József a bolygóműves sebességváltóval kezdett el kísérletezni. A belefektetett időt, és munkát pedig siker koronázta, hiszen a megalkotott hajtómű egyszerűen, és jó hatásfokkal működött. A Ford T modellciklusa alatt nem is igen változtattak rajta.

A bolygóműves váltó kompakt méretének és súlyának, illetve megbízható működésének köszönheti elterjedését. Itt a sebességváltás még nem volt teljesen automatikus, hiszen a képen látható karokkal a vezetőnek kellett irányítani, de használata mégis sokkal egyszerűbb, és könnyebb volt a kortárs manuális sebességváltókhoz képest.

upload.wikimedia.org

Ahány autógyártó, annyi féle megközelítés

A GM Hydra Matic elövezésű váltója az 1940-es évektől terjedt el, itt már négy előremenet, és hátramenet is kapcsolható volt. Később a Jetaway Hydra-Matic alkalmazásánál már parkoló állásba is kapcsolhatóvá vált. Érdekes belegondolni, hogy már az ötvenes évek végén rendelkezésre állt ez a funkció mondjuk egy hegyomlás méretű Cadillac Deville esetében.

A Chysler egy folyadékhűtéses tengelykapcsolóval kísérletezett, amivel végül nem jutottak el a sorozatgyártásig, később pedig a TorqueFlite elnevezésű váltójukat használták sorozatgyártású modelljeikben.

Fontos még megemlíteni a CVT váltóként is ismert fokozatmentes váltót, ami először az 1940-es évek végén mutatkozott be, és került sorozatgyártású járműbe (DAF), de mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nyolcvanas évek végén azonban a japán Subaru mégis újra elővette ezt a lehetőséget, és annyit csiszolt rajta, hogy mára már egy élhető alternatívát jelent. Működése rendkívül egyszerű, csak nyomni kell a gázt, miközben a CVT nem kapcsol következő fokozatba, hanem mindig a gázpedál állásához viszonyítva tartja a legideálisabb fordulatszámon a motort. Persze hirtelen padlógázas gyorsulásnál így elkerülhetetlen a motor "bőgése", viszont ez inkább a régebbi, még nem tökéletlen hangszigetelt autóknál fordulhat elő. Manapság inkább a japán gyártók hibridjeinél találkozhatunk ezzel a megoldással.  A kilencvenes évektől megjelentek a robotizált váltók, amiknek lényege, hogy a sebességváltást egy elektromos kapcsolószerkezettel veszik át a sofőrtől. Előnyük, hogy olcsóbbak a hagyományos automataváltóknál, viszont hátrányuk, hogy pontatlanságuk miatt lassan váltanak, és ilyenkor akaratlanul is "bólint" az autó. Nekem is volt már szerencsém vezetni egy robotizált váltóval szerelt autót, és tapasztaltam, hogy szükséges egy minimális érzék a kifinomult működtetéséhez.

Modern DSG váltó

Kép forrása: upload.wikimedia.org

A manapság legfejlettebb automataváltók az úgynevezett duplakuplungus kivitelek. Ezek a váltók nagyon gyorsan tudják váltani a fokozatot, hiszen a sebességváltásnál az egyik kuplung az aktuális sebességfokozatot adja, a másik pedig már a következőt "készíti be", így azonnal, szinte fordulatszám csökkenés nélkül képes dinamikus kigyorsításra az autó. Másik előnyük, hogy manuális funkcióval is használhatóak, tehát egy kormányon lévő kar segítségével a sofőr is beleszólhat az aktuális sebességfokozat kiválasztásába. Manapság talán ez a legnépszerűbb, és egyre inkább elterjedt variáns az automataváltók világában.

Hogyan vezessünk automatát?

Az utóbbi években főként a felső középkategóriás autóknál növekszik az automataváltós kivitelek népszerűsége. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a technológia kifinomultsága már a legmagasabb szinten tudja kiszolgálni használóját. Így aki egy kicsit is ódzkodik a sebességváltástól, netalán minden nap dugóban kénytelen utazni, nagyra tudja ezt értékelni, és így új autó vásárlás esetén biztosan be is ikszeli majd ezt az extrát.

DSG automataváltó vezérlő

Kép forráa: upload.wikimedia.org

De használat közben azért nem árt néhány dolgot fejben tartani, és így garantált lesz a hosszútávú, kényelmes autózás:

- Soha ne kapcsoljunk menet közben P vagy R fokozatot, mert ez károsíthatja az egységet. Rövid ideig tartó megállás esetén sem kell pánikszerűen P-be kapcsolni a váltót, nyugodtan tarthatjuk üzemi fékkel, vagy rögzíthetjük kézifékkel az autót.

- Műszaki hiba esetén szintén alapszabály, hogy a működésképtelen automataváltóval szerelt autót tilos mozgatni, hiszen a váltó kenésért, és az áramlásért a gépjármű motorja a felelős, így ha az nem jár, komoly károsodást okozhatunk, ha mozgatjuk a járművet. Ugyanez a helyzet, ha lemerült akkumulátor esetén a betolással próbálkoznánk, ami ebben az esetben nem csak a katalizátort, hanem a váltót is károsítható manőver lehet.

- Természetesen a motorfék üzem egy automataváltós autónál sokkal kisebb hatékonysággal működik mint egy manuális váltós autó esetében, ezzel is érdemes kalkulálni, főleg az első néhány alkalommal, amikor még csak ismerkedünk újdonsült automata autónkkal.

- Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni, hogy a váltó karbantartására is kiemelten figyelnünk kell. Egy szakszervizben –ha szükséges-, elvégezhetik az olaj, és szűrő cseréjét, illetve ellenőrzik az általános állapotát is, így garantálva a hosszú, és problémamentes használatot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....