támogatás

Négykarikás adomány a győri kórház Sebészeti Osztálya számára

2018.10.17.

Az Audi Hungaria abtársadalmi felelősségvállalásjegyében újabb adománnyal segíti a régió egészségügyi ellátását. A négykarikás vállalat adománya a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Általános- és Mellkassebészeti Osztályának az invazív sebészeti eljárásokhoz szükséges orvosi műszerpark-fejlesztését és bővítését tette lehetővé.

„Felelős vállalatként az Audi Hungaria immár negyed évszázada törekszik arra, hogy hozzájáruljon a térségben élő emberek életminőségének javításához”, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. „Szívügyünka győri kórház támogatása és bízunk benne, hogy az új eszközökkel a kimagasló szaktudású orvosok még eredményesebben gyógyíthatnak”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet.

Dr. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa, Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja és Prof. Dr. Oláh Attila orvos-igazgató 

Az Audi 10 millió forint összegű támogatásával a kórház többek között laparoszkópos műtétekhez szükséges műszereket és speciális lézerkészüléket szerzett be, melyek a modern sebészeti eljárásoknál korszerű és nélkülözhetetlen eszközök.A speciálisan laparoszkópos beavatkozásokhoz kifejlesztett berendezésekkel az Általános- és Mellkassebészeti Osztály hatékonyabb működéséhez járult hozzá az Audi.

Az Audi Hungaria elkötelezetten támogatja a régió egészségügyi ellátását. Az elmúlt esztendőben a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán működő stroke-centrum számára két darab lélegeztető-készülék beszerzését tette lehetővé a győri vállalat, valamint egy Audi A4 Avant típusú gépjárművet bocsátott a Győri Mentőszolgálat rendelkezésére. Az Audi Hungaria a Győri Háziorvosi Ügyelet számára is biztosít egy Audi A3 Limousine szolgálati autót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Az ötlet, hogy a gépjárművet egyfajta mozgó hirdetőtáblává alakítsák, és úgy formálják, hogy egy....
2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....